Szerdai tripla az Arsenallal

Kedves barátaim, itt újra karthago!!!!

Nagyon örülök annak, hogy a tegnap estém úgy sikerült, ahogy, hiszen a másodosztályú Reims 2-2-t játszott kupameccsen az elsőligás Nice-szel (a hosszabbításban ugyan kikapott, de ez már nem érdekelt), míg a Chelsea félidei hátránya után legyőzte a Manchester Unitedet. Ült a két tipp, én pedig nyugtával dicsértem a napot.

Róka koma hajnalban kosárlabdára hívott Titeket, én most esti programmal szolgálhatok számotokra szerdára. Tessék figyelmesen elolvasni a dolgokat és hozzászólni. A mai menü három meccset tartalmaz - mindhárom kupatalálkozó.

Az elsőt Görögországban játsszák, ahol már az elődöntőket rendezik szerdán. Egyikük igazi rangadó, az AEK-PAOK. Úgy vélem, hogy a négy nyeretlen bajnoki után legutóbb Ergoteliszben győző athéniek nem szenvednek vereséget, sőt, véleményem szerint a bajnokságban az első két helyről biztosan lecsúszott sárga-feketék egyetlen esélye a kupa. A szaloniki visszavágót két hét múlva rendezik, a PAOK kettejük elmúlt négy összecsapásán egyszer sem nyert a fővárosban. Az AEK a Pana, a vendégek az Olympiakosz testén jutottak tovább, a párharc első meccsét inkább az Athén fogja megnyomni.

A második meccset Belgiumban játsszák, ahol isteni csoda lenne, ha az élvonalban harmadik Gent nem győzné le odahaza a harmadikligás Woluwét. Németalföldön a negyeddöntő visszavágóit rendezik - az első találkozón 2-0-ra győztek a gentiek...

A harmadik találkozón egy sokkal ismerősebb névvel találkozhatunk, és most nem a Leyton Orientre gondoltam. Az Arsenal Zs-csapattal fog kiállni az FA-kupa nyolcaddöntőjének újrajátszásán, de akkor is kutya kötelessége lesz legyőzni a szintén harmadosztályú ellenfelét. Ha nem teszi, arra nem lesz mentsége. Az Emiratesben természetesen telt ház várja az elöl valószínűleg Samahhal kezdő kedvenceket - a marokkói most bizonyíthatja, előrébb tart, mint Bendtner. Sima hazainak kell lennie, ettől függetlenül ódzkodnék hendivel venni...

A hármaskötésre 1504 forintot tettem, ha helyesen gondolkodtam és bejön, akkor 2514 üti a markomat.

TIPPJEIM (hármaskötésben):

AEK-PAOK 1, X - kezdés: 20.00

Gent-Woluwe 1 - kezdés: 20.30

Arsenal-Leyton Orient 1 - kezdés: 20.45

BÓNUSZ!!!!!

Csak ínyenceknek, kevés téttel ajánlanék egy érdekesnek ígérkező tippet. Igaz, hogy erős idegzet kell hozzá, de 500 forintért én bevállalom. A Lille a Lorient-t fogadja a francia kupában, de valami azt súgja, hogy vagy hosszabbítás lesz, azaz iksz a rendes játékidőben, vagy nyernek a vendégek. A hazaiak vezetik a bajnokságot, de nekik most nem kell a kupa, nem lenne szerencsés ennyire megosztani erejüket. Valószínűleg nem a legjobb csapattal állnak majd fel az amúgy erős Lorient-nal szemben. Náluk viszont ott lehet a gólkirályi címre is esélyes, francia válogatott csatár, Gameiro. Ő mindig, mindenkire veszélyes, lehet benne gól ma este. Szerintem.

Ha bejön, 1050 ropogós pénz üti a markomat, ami 500-ból nem is olyan rossz (az oddsz a Betclicen 2,15). Bízzunk a megérzésemben.

TIPPEM (EGYMAGÁBAN):

Lille-Lorient X, 2 - kezdés: 20.45

Keddi latolgatás

Üdv mindenkinek, ahogy ígértem, ismét itt vagyok. Mint nyáron a szúnyog - nem lehet lecsapni. Ám azért remélem, nem is akartok. Még akkor sem, ha a tegnapi kombóm elszállt a Le Havre jóvoltából. Volt szerencsém látni a meccset, a Nantes-nak két komoly helyzete volt, abból az első bement, míg a hazaiaknak a hosszabbításban is legalább ennyi lehetősége akadt, a meccsen ennél sokkal több. De a francia másodosztályban nem szerették volna, ha nyerünk. Bezzeg, ha a Serie B-s Albinoleffe-Piacenza ikszre teszünk (1,33-as volt az oddsza a meccs előtt, ami elég bundagyanús nekem - amúgy a SportHíradó is lehozta...).

Oké, szóval akkor kedd - és ismét Franciaország:

Szeretném BVass nevű kedves olvasóm tippjét megragadni, én is úgy látom, hogy a Lorient-Montpellier meccsen a hazaiak nem kapnak ki a bajnokin. A másik találkozó fix lenne, a Celtic ebben a hónapban három bajnokit kihagyott a halasztások miatt, odahaza szerintem legyőzik a Kilmarnockot. Két dolog: jobb csapat, a játékosok pedig éhesek a focira.

50 120-ról indultam (tegnap a kombó elment 1000 forintért, de az izraeli Makkabi Tel-Aviv 2-es jött 560-ért), most 2000 forintot tettem fel. Legyen mindenkinek szerencséje!

Tippjeim:

Lorient-Montpellier 1 (x) - kezdés: 21.00

Celtic-Kilmarnock 1 - kezdés: 20.45


u.i. Fél szemem a Valencia-Villarreal spanyol kupameccsen is rajta lesz (22.00), és a hazaiaknak szorítok majd...

 

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás