Madridban is nyer a listavezető

A Betis négyből négyszer győzött a Primera División most futó idényében, és TuTibi azt jósolja, a Getafe ellen sem szakad meg a sorozat.

A sevillaiak esélyét némileg csökkenti, hogy a vezetőedző, Pep Mel úgy nyilatkozott: több játékosa is fáradtságra panaszkodott, ezért nem kizárt, hogy rotálni fogja a kezdőcsapatot.

A harmadik számú madridi csapat ugyanakkor nem vitézkedik, négy bajnokijából pontot is csak az egyiken szerzett – igaz, azt éppen hazai pályán, a Real-verő Levante ellen. Ennél visszafogottabb mérleggel csak a Sporting Gijón „büszkélkedhet”.

Az is átfutott az agyunkon, hogy a Betis esetleg kapott gól nélkül nyer, de az, hogy a Zaragoza hármat is hintett a Loperában, elbizonytalanított minket.

Csak semmi sallang: nyerjen a jobb, nyerjen a Betis!

 

TIPPEM:

Getafe-Betis 2 (2,75) – hétfő, 21 óra

A Real is pályára lép - keddi mix

Szép napot mindenkinek, karthago akkor is újra itt. Hát, a tegnapi "tényleg" ír-tó jó tipp volt, de inkább írtó tipp volt. Kiírtottam megint egy pár forintot, ami persze előfordul, de ezekután már egy hobbifogadót is elküldenének kétszer 400-at futni. Sajnos jogosan kaptam meg, hogy inkább elkúrváznám - csak a feleségemnek el ne mondjátok -, meg hogy máker vagyok. Az is sajnálatos, hogy nem tudom bebizonyítani ennek ellenkezőjét, nektek az elmúlt időszak alapján teljesen igazatok van. Tényleg, a dédnagymamám jobb tippeket mond megérzésből, mint én a "szakértő". Ez már több, mint pechszéria. Lehet, hogy el kellene mennem valami celebnek.

Az idény vége nem az enyém, de akkor sem adom fel. Nem ilyen fából faragtak, és inkább itt játszom el (bár nem célom), minthogy örömmel adnám oda örömlányoknak. Az egy másik teaház.

Szóval a kicsi Bohemians kib***ott velem (ha már kúrvák), a marhák, a rossz forma tovább tart. Nekik is, nekem is. SZép.

Mára lenne egy hármaskötésem (Real, Salzburg, Rangers), és három kicsit "melegebb" tipp.

TIPPJEIM:

Hármaskötésben:

Salzburg-Kapfenberg 1 (1,18) - kezdés: 20.30 - sokkal jobb csapat a hazai, cél a bajnoki arany...

Rangers-Dundee United 1 (1,2) - kezdés: 20.45 - a Celticet megverhetik a bajnokságban...

Real Madrid-Getafe 1 (1,2) - kezdés: 22.00 - az utolsó szalmaszál...

1,7-es össz-szorzóval és 1500 forinttal 2550 jöhet vissza.

 

Szimplán:

St. Etienne-Lille 2 (2,05) - kezdés: 21.00 - tulajdonképpen eldőlhet a bajnokság...

500 forinttal 1025-öt nyerhetek.

PSG-Nancy 1 (1,45) - kezdés: 21.00 - a Nancynak kell a pont, ezért hátul kinyílhat...

1000-re 1450-et nyerhetek.

Grenoble-Boulogne 1 (2,15) - kezdés: 20.00 - ha nem nyernek a hazaiak, kiestek...

500 forintra 1075 jöhet vissza.

A fogadás után 30 500 forintom maradt.

Tisztelt ellenfelem, rosszmajom oldalát a http://www.tipptoppmix.blogger.hu-n érhetitek el.

Ha pedig szeretnél kicsit többet megtudni arról, mely meccsek bundagyanúsak, netán hogyan tudod kiszűrni a "jó" tippet, kattints ide, a http://bukisamurai.blogger.hu-ra.

Itt az ex-buki kitálal a sportfogadás szövevényes misztikus világáról!

Sok-sok szerencsét mindenkinek! Üdvözlettel és a jobb tippek reményében: karthago.

Sikeres hétfőben bízva...

Kellemes napot kívánok mindenkinek, karthago ismét jelentkezik!

A vasárnapi sikerek új lendületet és hitet adtak nekem, annak pedig külön örülök, hogy rajtam kívül még sok olvasómnak sikerült szép kis pénzt összegereblyéznie. Az Arsenal és az Atlético Madrid nekem - és aki hallgatott rám - hozott zsemlére valót, ennek örömére hétfőn újabb tippsorral állok elébetek.

Az egyik egy román bajnoki, a másik egy spanyol találkozó.

A Craiovában legutóbb bíztam, aztán a Pandurii megtréfálta, most már nem hiszek az egyetemi csapatban. Az Universitatea ráadásul a Rapid Bukarest vendég lesz, a negyedik a 15.-et fogadja. A látogató 12 meccsel ezelőtt (!) nyert utoljára a bajnokságban - most a 25. fordulóban vagyunk. A hazaiak viszont 19 mérkőzés óta nem kaptak ki odahaza - a sors milyen fura: akkor éppen a Craiova verte őket 1-0-ra. Ez az egy dolog baljós, két éve 3-0-ra nyert itt az Universitatea, azaz a Rapid nem igazán szeret ellene játszani. Legutóbb 2007 szeptemberében győzte le aktuális ellenfelét. Ettől függetlenül ennek tuti hazainak kell lennie. Ha nem az lesz, azt bundának hívják...

Este a Zaragoza a Getafét fogadja, s szerintem nem is kap ki tőle. Igazi "hatpontos" meccs lesz ez, a 17. fogadja a 16.-at. A hazaiaknak létfontosságú, vagy még annál is fontosabb a pontszerzés, az utolsó négy helyezettből hárman vannak, akiknek 30 pontjuk van (az Almeríának 29). A Getafe 34 egységgel áll előtte, amelytől öt éve nem kapott ki saját pályáján. A vendégek kilenc meccsel ezelőtt nyertek utoljára a bajnokságban (a Deport verték otthon 4-1-re), a hazaiak viszont elmúlt két bajnokijukat egyaránt hozták (a Bilbaót 2-1-gyel verték, a Valenciát 4-0-val alázták, ami nem kis teljesítmény). Van potenciál a kék-fehérekben, ezért úgy vélem, most sem vallanak szégyent.

A kettőskötésre 1620 forintot tettem, az 1,62-es szorzóval ez annyit tesz, ha nyerek 2624-et rakok vissza a büdzsébe.

TIPPJEIM (kettőskötésben):

Rapid Bukarest-Universitatea Craiova 1 - kezdés: 19.30

Zaragoza-Getafe 1, X - kezdés: 21.00

 

Csillagos szombat!

Szervusztok, srácok, karthago újra itt!

Már megint késésben, ne haragudjatok, egyszrűen képtelen voltam hamarabb géphez jutni.

Szóval gyorsan két tipp, mert az angolok kezdenek! 1500 forintot tettem a kettőskötésre, ha bejön, akkor 2595-öt nyerek (1,73-as összoddsz).

MA MÉG JÖVÖK! Sok szerencsét mindenkinek!

TIPPJEIM I. (kettőskötésben):

MU-Bolton 1 - kezdés: 16.00

Stoke-Newcastle 1, X - kezdés: 16.00

Üdv újra mindenkinek! A délután szerencsére jól sült el, az MU a 88. percben nyert, a Stoke 4-0-val gálázott, úgyhogy jött a pénz. Ígértem, hogy jövök, de megint sietnek kell, mert a franciák kezdenek. Így megy ez sajna, egymást érik a meccsek.

Hármaskötésben játszom 1650 forintból plusz egy ezres csinálhatok (összoddsz: 1,61). Hajrá, sok szerencsét mindenkinek!

A csillagokkal teli szombat folytatódik!

TIPPJEIM II (hármaskötésben):

Auxerre-Sochaux 1, X - kezdés: 19.00

Barcelona-Getafe 1 - kezdé: 20.00

Palermo-Milan X, 2 - kezdés: 20.45

 

MDAVID TIPPJEI:

1. szelvény:

Atlético Madrid - Real Madrid 2
Doncaster Rovers - Queens Park Rangers 2
Ipswich Town - Scunthorpe United 1
Manchester United - Bolton 1
Tottenham - West Ham United 1
Udinese - Catania 1
West Bromwich - Arsenal 2

2. szelvény (egy rázósabb)

FC Nürnberg - Werder Bremen 1
Fiorentina - AS Roma X
Palermo - AC Milan 2
Stoke City - Newcastle United 1
Újpest FC - MTK Budapest 1

És végül pedig egy kétesélyes

Aston Villa - Wolverhampton Wanderers 1X
Borussia Dortmund - Mainz 05 12
Eintracht Frankfurt - St. Pauli 12
Everton - Fulham 1X
Leicester City - Portsmouth 12
Mallorca - Real Zaragoza 12
Palermo - AC Milan 12
Siófok - Vasas X2
Sporting de Gijón - Almeria CF 1X
Swansea City - Nottingham Forest 12
Valencia - Sevilla 12
Wigan Athletic - Birmingham 1X

szupertotó:

1 Aston Villa - Wolves 1 1 1
2 Blackburn - Blackpool 1 x 2
3 Manchester Utd - Bolton 1 1 1
4 Stoke - Newcastle 1 1 1
5 West Bromwich - Arsenal 2 2 2
6 Wigan - Birmingham 2 x 1
7 Lazio - Cesena 1 1 1
8 Mallorca - Real Zaragoza x 2 1
9 Everton - Fulham 2 x 1
10 B. Dortmund - Mainz 2 1 1
11 Barcelona - Getafe 1 1 1
12 Palermo - AC Milan x 2 2
13 Lyon - Rennes x 1 1
14 Atl. Madrid - Real Madrid 2 2 2

CSABI TIPPJEI:

MU-BOLTON H
Barca-Getafe (0-1-es hendi) H
Iner-Lecce H

YOSSARIAN TIPPJEI:

kötésben:
1. PSV-Utrecht 1
2. FC Porto-Académica 1
3. Manchester United–Bolton 1
4. Barcelona-Getafe 1
5. Inter–Lecce 1
eredő odds: 2,8

egyesével:
Manchester - Bolton 1
Tottenham - West Ham 1
*(1-0) Atletico - Real 2

Spanyolozzunk tovább!

Üdv mindenkinek, srácok! Újra itt, széles mosollyal a számon: a Barca nyert tegnap, meg én is: az Atlético megverte a Villarrealt, a Valenciennes 0-0-t játszott - kérni nem kérhettem volna szebb eredménysort.

A spanyolozás vasárnap is folytatódik: a Sportingot, a Levantét és a Málagát néztem ki magamnak, szerintem egyik sem kap ki, úgyhogy itt az újabb duplaesély - ezúttal hármaskötésben!

TIPPJEIM (hármaskötésben):

Sporting Gijón-Getafe 1, X

Málaga-Osasuna 1, X

Levante-Espanyol 1, X

A meccsek 17 órakor kezdődnek, tehát megint sietni kell. Mivel három meccsről van szó 1300 pénzt tettem fel, erre egy 1000-est nyerhetek (összoddsz: 1,77). Sok sikert mindenkinek, meglehet, ma még lesz újabb tippsor.

Vasárnapi La Liga-délután!

Nagyon örülök, hogy a Motherwell és a Fulham is hozta a meccsét, erről van itt szó, kérem.

Ám mivel megint nyakunkon a következő feladat, kérlek fogadjátok ismét csak a tippjeimet. A spanyol bajnokság vasárnapi meccseire figyelek ezúttal, szerintem a Getafe és az Almería is megőrzi legalább az egyik pontot.

Hétfőn összegzést készítek arról, hogy állok pontosan, ma 2000 forintot teszek fel a kettőskötésre, ha bejön, akkor 3050 forintot kapok vissza a Betclictől.

Üdv mindenkinek!

Tippjeim:

Getafe-Espanyol 1 (x)  - kezdés: 17.00

Almería-Osasua 1 (x) - kezdés: 17.00

Fellép a Real Madrid is...

Nos, a délutáni sikeres Championship-kaland után ismét itt vagyok. Megint késve érkeztem, mert a Zaragozát kinéztem magamnak, de lecsúsztam róla. E pillanatban 1-1 a szünet, szerintem a Sociedad max. 1 pontra lesz jó a kék-fehérek otthonában. Aki mondjuk Betclices, szerintem nem veszt vele sokat, ha most megteszi az 1 (x)-et erre a meccsre.

No, de jöjjön az, amit kiemeltem: a madridi derbire nem kell sokat utaznia a Realnak a Getaféhoz, fáradtságra tehát nem panaszkodhatnak a Galaktikusok. Mivel Barcelona-szurkoló vagyok, nem szívesen foglalkozom ezzel a csapattal, most is csak a szükség visz rá.

Elvben nyerniük kellene, erre tettem. Ha nem jön be, nekem az is jó, arra viszont nem fogadnék, hogy többel nyernek. Meglehet, hogy 0-3 a vége, de szerintem meg kell majd izzadnia ennek az alkulófélben lévő seregnek a jó formában lévő Getafe ellen idegenben. Szerintem az 1. félidőben lesz gól, de én csak a Real-győzelmet vettem ki fixre.

A printscreent pedig holnap pótolom, e pillantban nem tudom berakni ebbe a blogba. 2500 forintot tettem Mourinhóékra, ha bejön 3500 forintot ad nekem a Betclic.

Hajrá, mindenkinek! És jó szurkolást kívánok!

Tippem:

Getafe-Real Madrid   2  - kezdés: 22.00

Bónusz:

Zaragoza-Sociedad 1 (x) - e pillanatban szünet van (1-1)

Getafe-Real Madrid 0,5-nél több gól az 1. félidőben

Na, akkor majd a szerda!

Ááááááááá, nem hittem el. A Celtic képes volt 55 év után majdnem kikapni, de azzal sem mentem semmire, hogy a hajrában hozták 1-1-re a Kilmarnock elleni bajnokit. Vicc, hogy nem voltak képesek győzni. A Lorient legalább hozta az ikszet, igaz, semmire sem mentem vele. A hazaiak kapufát is rúgtak, sőt, többször egy az egyben hibáztak. Hihetetlen, ezt a Lorient-nak többel kellett volna nyernie. No, de ez bejött, mint ahogy a Valencia is, amely nem kapott ki, de inkább nyerhetett volna, ha befújnak neki 2 tizit. Sajnos mindhárom meccset láttam, higgyétek el, a Kilmarnocknak esélye sem volt, aztán egy kontra és mégis az lett. Eszméletlen.

Mindegy, itt a szerda, meg egy csomó meccs: ezek közül megint egy kettőskötéssel borzolom a kedélyeteket. Az egyik a Ligue 1-ből, a másik a spanyol kupából való. Szerintem az idén elég béna Monaco most összekapja magát a Sochaux ellen, míg a másodosztályú, valaha szebb napokat látott Betis szerintem megcsípi a Getafét. Bár a spanyol kupa lutri, azért megkockáztatom.

Tippjeim:

Monaco-Sochaux 1 (x)  - kezdés: 19.00

Real Betis-Getafe 1 (x)  - kezdés: 20.00

 

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás