BL-selejtezik az Arsenal is

Ééééljen, a tegnapi napom szinte teljesen tökéletesre sikeredett, a kis Rafaelát csapták csak meg, az argentin újoncnak beleverték a fejét a fűbe. A többi (a kettes-, és a hármaskötésem, illetve a két svéd szimpla is) mind bejött!

A hétfői sikerek mosolyt csaltak az arcomra, ezzel köszöntelek benneteket kedden, a Bajnokok Ligája, valamint az angol alacsonyabb ligák napján. Nem volt egyszerű döntenem, de egy-egy meccset csak kihalásztam a menüből. Fogadjátok őket szeretettel.

TIPPJEIM:

SZIMPLÁN (!!!):

(0-1) Arsenal-Udinese 1 (2,08) - kezdés: 20.45

Nem szeretem az Arsenalt és valami nincs is rendben velük, de a hangok elég hangosak a fejemben. Ezek pedig azt mondják, hogy kedd este az Ágyúsok legyőzik az ellenfelet. Az Udinese meggyengült a nyáron, tétmeccset sem játszott még, úgy vélem, nekik éppen elég lesz az Európa-liga. Persze nem fogják feladni, de az angoloknak sokkal fontosabb a BL, mint az olaszoknak. A rutin is a londoniak mellett szól, Guidolin mester csapata ezelőtt csak egyszer volt BL-szereplő. Az Arsenal nem rossz csapat, muszáj nyernie, és ha hátul is összepakolja magát, nem lehet gondja az első meccsen. Van Persie és Nasri ugyan eltiltott, Jack Wilshere, Abou Diaby és Tomas Rosicky is sérült, ennek ellenére bízom bennük. Annyira leírják őket, hogy ebből kovácsolnak majd erőt. Szerintem a 2-0 meglehet. Így állt fel a Newcastle elleni idegenbeli PL-nyitányon (0-0) az Arsenal:

ARSENAL: Szczesny - Sagna, Vermaelen, Koscielny, Gibbs - Rosicky (Frimpong 85.), Ramsey (Djourou 93.), A. Song, Arsavin (Walcott 61.) - Van Persie, Gervinho.

Kispad: Fabianski, Djourou, Jenkinson, Walcott, Oxlade-Chamberlain, Frimpong, Samah.

500 forintra 1040 ft érkezhet.

---------------------------------------------------

Twente - Benfica  2,5-nél több gól lesz (1,84) - kezdés: 20.45

Két támadó felfogású, játszó csapat csap össze ma este. Bár a Twente két bajnokiján "under"-t játszott, a Benfica 2-2-vel nyitott a Gil Vicente otthonában - összességében abszolút benne van a legalább három találat a meccsben. A hollandok otthon esélyesebbek, remek formában vannak, de szerintem a lisszaboniak is vannak annyira jók, hogy legalább egy idegenbeli gólt szerezzenek. Ezzel máris meglenne a három dugó, de még az is előfordulhat, hogy több lesz. Nekem Saviola, Gaitán és Aimar neve garancia a gólra.

400 forintra 736 ft érkezhet.

---------------------------------------------------

FC Köbenhavn - Plzen 1 (1,62) - kezdés: 20.45

A dán bajnok jobb mint a cseh első. A Plzen ugyanakkor nem lebecsülendő, de a Koppenhága odahaza egyszerűen nem tud kikapni. A Köbenhavn legutóbbi öt meccsét megnyerte, s ha már ott toporog a BL-kapujában, szerintem be is lép rajta. Tavaly ők voltak a kupa meglepetéscsapata, idén is ismételhetnek. Nem látom, hogy a Plzen labdába rúghatna.

500 forintra 810 ft érkezhet.

---------------------------------------------------

Doncaster - Nottingham X (3,10) - kezdés: 20.45

Legutóbb 1-1, lett, de a Doncaster az ezt megelőző időszakban háromszor is 1-0-ra verte a Forestet. A Nottingham most valamivel erősebb, de mindketten elég gyengék. Kiegyenlített erőviszonyok, 0-0, de legalábbis döntetlen.

300 forintra 930 ft érkezhet.

---------------------------------------------------

Watford - West Ham X (3,10) - kezdés: 20.45

A West Ham a 92. percben kapott ki otthon a Cardifftól, a Watford Burnleyben ikszelt a nyitányon. A vendégek kiestek a PL-ből, de szeretnének mihamarabb visszakerülni oda - szerintem ez nem fog menni, de a londoni derbin kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Legutóbb 2006-ban találkoztak egymással bajnokin, akkor az élvonalban ugyanebben a leosztásban 1-1 lett. Most is valami ilyesmire számítok.

300 forintra 930 ft érkezhet.

------------------------------------------------------

26 034 forintom volt, a fogadások után 24 034 forintom maradt (2000 forintért fogadtam).

Sok-sok szerencsét mindenkinek! Üdvözöllek benneteket: karthago.

Anglia újra focizik (öt meccs+olvasói tippek!)

Néhány órás pihenőt követően, szép Karácsony ünnepe után szinte azonnal pályára szaladnak Anglia szerte a csapatok, amit mi is szeretnénk kihasználni. Bár pár meccset elhalasztottak a zord körülmények miatt, azért jócskán akad találkozó, amit szeretnék megragadni.

Ám még mielőtt elmondanám, néhány szó a péntekről. A két egyiptomi bajnoki bizony úgy alakult, ahogy szerettem volna, így a sorozatos pechek (mert azok voltak...) után végre érvényesült a szakértelmem. Már ideje volt, köszönet érte a két arab-afrikai alakulatnak. Remélem, akadtak, akik a karácsonyfa alá odatették a tippjeimet - ez volt az én ajándékom nekik, nektek.

Öt (!) meccset néztem ki magamnak, jóllehet, a Leyton Orient meccsét lefújták a tél miatt. Így maradt négy, ezeket, reményeim szerint megrendezik.

Két darab kettőskötést teszek meg (a meccsek 16 órakor kezdődnek):

Manchester United-Sunderland 1

Bolton-West Bromwich Albion 1 (x)

Ez a kettő picit kockázatosabb...

Derby County-Doncaster 1 (x)

Sheffield United-Hull City 1 (x)

E pillanatban, a két fogadást követően - az első kettőre 2000, a második kettőre 945 forintot téve - 44 000 forintnál járok, az utóbbi idők sajnos megtették hatásukat. De nem adom fel, mély levegő és hajrá...

Yossarian tippjeivel összehasonlítva az enyémet kiderül, hogy a manchesteri sikerben értünk egyet - mivel én kötöm, nekem elég a hazai siker, felesleges a további kockázat. Szerintem a Newcastle és a Villa meccseire inkább gólra kellene tenni, nekem nem egyértelmű az általa megadott fix tipp. Persze, ettől függetlenül bejöhet, s ha így lesz, én leszek az első, aki gratulál neki. A Gent-Bruges összecsapás akár meg is lehet a hazaiaknak, de az is lehet, hogy kevés gól születik majd. Mindenesetre én szorítok Yossariannak és mindenki másnak!

Nem baj, ha vitakozunk egyet a tippeken, várom a többiek jóslatait is a hozzászólásokban és a további napokban. Sok szerencsét!

Newcastle - Manchester City V 2,25

Gent - FC Bruges H 2,1

*(0-1) Manchester Utd. - Sunderland H 1,86

Aston Villa - Tottenham V 2,4

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás