Rókakoma érkezik! Sziasztok!


Manchester City-Chelsea - kezdés 17:00 óra

  • A két fő aranyesélyes, a hatodik fogadja az éllovast az 5. forduló rangadóján.
  • A Manchester City a címvédő, az elmúlt években egészen brutális keretet rakott össze. Hozzászokhattunk, hogy ennek ellenére minden nyáron még nagyobb sztárokat vesz, ám az idén ez elmaradt. Az UEFA súlyos szankciói miatt nem feszíthette tovább a húrt, így egy-két megaüzlet mellett annyira nem tarolta le a piacot. Persze nem is volt fontos, hiszen tavaly ilyenkor messze az angol bajnokság legjobb keretét tudta magáénak. Ehhez képest kalandosan lett meg az arany, ebben a szezonban pedig még nehezebb lesz. Egyelőre az látszik, hogy több kulcsember közepes vagy gyenge játéka máris bajba sodorja. Különösen középpályán hiányzik Yaya Tourétól az extra, de a csatársorban sincs egyelőre senki, aki ontaná a gólokat. Be is csúsztak váratlan eredmények, így két meggyőző sikert a Stoke ellen kisiklás követte otthon. Az Arsenallal felvette a versenyt, ami a nyári 0-3 után akár pozitív is lehetne, de sokan többet vártak a csapattól, és ez hatványozottan igaz Münchenre. Ott ugyanis egy ijedt kiscsapat benyomását keltette, beszorult a kapuja elé, és csak bekkelt, védekezett. Nem az angol bajnokhoz méltó.
  • A Chelsea a nyáron tökéletesen igazolt a már tavalyi versenyképes keretéhez, Diego Costával megvan a klasszis csatár, míg a rutinos Cesc Fabregas a fiatalos támadó középpályának adott tartást. Hét gól, illetve hat gólpassz kettejük eddigi mérlege, a négy eddigi győzelem pedig gólzáporosra sikerült, nincs tovább rombolás, védekezés és kiizzadt sikerek, mint az elmúlt szezonban olyan sokszor. A Leicester és a Burnley ellen meg sem erőltette magát, az Everton ellen jött ki, hogy mit tud igazából, míg a Swansea is felhergelte. Négyből négy, miközben a teljes mezőny már legalább kétszer pontot veszített... Ebbe a képbe rondított bele a Schalke, de ez taktikai hibának tűnik. Egyértelműen jobb volt akkor is, csak fél szemmel már a hétvégét figyelte, és nem zárta le időben a mérkőzést a csapat. Így jár az, aki lebecsüli ellenfelét, hiszen a hangsúly vasárnapra irányult egész héten
  • Csapathírek: Frank Lampard éppen korábbi klubja ellen debütálhat, amelyben 648 alkalommal lépett pályára és az örökös gólkirály. Visszatér Pablo Zabaleta is, aki eltiltás miatt hiányzott szerdán. Sztevan Jovetics és Fernando továbbra is sérült. A másik oldalon Diego Costa Mourinho elmondása szerint korábbi kisebb sérülése miatt nem bírta volna végig a szerdát a szombati játéka után, de vasárnap kezdhet. Rizikós döntés lehet.

  • Vélemény: A Chelsea bajnokin tavasszal is győzött az Etihadban, most sokkal jobbak az esélyei. Eleve kerete már majdnem jobb, mint a riválisé, a forma nagyon mellette szól, és ezzel párhuzamosan a kulcsemberek állapota is segíti ügyét. A City Stoke elleni hazai veresége mutatja, hogy azért nem egy teljes oroszlánbarlangba utazik. Mindkét csapat mintha ide tartalékolt volna, és bár egy ilyen rangadón minden megtörténhet, illetve a Manchester Cityt nagy hiba lenne lebecsülni, több erőt látunk ebben a Chelsea-ben. Az X, 2-re kedvező odds kapható, a bevállalósok többet is kihozhatnak ebből, de azért óvatos lennék a tippel, nem akkora tuti ez.