Sziasztok, ez már a keddi bejegyzés! axaitbabY_real jelentkezik!


Egy tegnapi gyengébb nap után ma megpróbálunk javítani, Heatnation kolléga pedig még az NBA kezdete előtt érkezik majd néhány érdekes meglátással. Addig marad a tenisz és a foci. btenisz barátom volt kedves megosztani velem néhány tippjét, kezdjük ezekkel.

  • MONFILS, Gael - POSPISIL, Vasek 1 (1,50)

Ha valakit akkor Monfilst nagyon feldobja a hazai pálya. Nincs jó formában, ellentétben ellenfelével, de a saját szurkólóinak örömet fog okozni. Képességei alapján akár a négy nagyot is megszorontgathatná, ahogy tette ezt Djokoviccsal szemben, de nem mindig koncentrál a játékra, van amikor azzal van elföglalva, hogy ő milyen nagyokat, szépeket üssön. Pospisil 2-1-re kikapott Fedextől Bázelben, de nem játszott jól, inkább Federer volt rossz. Kétszer talákoztak egymás ellen, mind2 meccs 2:0as Monfils sikerrel végződött. Nem hiszem, hogy pont a nagyon fanatikus franciák előtt nyerne elöszőr szettet Monfils ellen, de ha így is lenne akkor sem mindjárt kettőt nyerne.

  • HERBERT, Pierre-Hugues - DJOKOVIC, Novak 18,5 játék alatt (1,72)

Óriási skalpot gyűjött be az első körben Herbert Paire kiverésével. Meggyőzően, olykor-olykor szép játékkal verte honfitársát. Itt viszont óriási csoda lenne a győzelme, de még ha egy szettet ellopna a szerbtől az is. Djokovicról úgy gondolom nem kell sok szót ejteni, Őt mindenki ismeri. Nem lennék meglepve ha Herbert itt egy nagy verésbe szaladna bele, akár biciklit is kaphat Djokovictól. Óriási ajándék ez neki, hogy hazai közönség előtt a világ egyik legjobbja ellen teniszezhet, de ma nagy vereségbe fog beleszaladni.

  • ANDERSON, Kevin - YOUZHNY Mihail 2 (1,50)

Jó formában van Juzsnyij, mig ellenfele csak szenved ezen a boritáson. Múlt héten Valenciaban tornát nyer Juzsnyij, a döntőben Ferrert verte. Anderson ahol elindul keménypályás versenyen ott az első 2 kör valamelyikében ki is esik. Most sem lesz ez másképp. Eddig kétszer találkoztak mind2szer tavaly és mindkétszer Juzsnyij nyert. Szerintem most is ő fog akár 2-0ra is, de tudjuk, hogy Juzsnyij milyen agyhalott módon is tud teniszezni ezért maradjunk a sima winben. Abban is van érték.

  • DOLGOPOLOV, Alexandr - MAHUT, Nicolas 2 (1,83 )

Megint csak egy hazai versenyzőre fogadunk. Nicolas Mahut egyik kedvenc boritásán játszik ma Dolgopolovval szemben akinek enyhény szólva nincs jó formában. Mahut Rennesben döntőzött és nyert, Captifban döntőzött és szettelőnyből kikapott Berrer ellen. Mindkét versenyt Franciaországban játszották tehát neki is öröm ha hazájában teniszezhet. Dolgopolov semmit nem tud felmutatni keménypályán. Legnagyobb sikere ebben az évben keménypályán, hogy Winston-Salemben eljutott az elődöntőig. Meglepő lenne ha nem nyerne hazai pályán, gyenge ellenfél ellen Mahut.


axaitbabY_real ötletei:

Azt elöljáróban hozzá kell tennem, hogy nagyon sok minden a kezdőcsapatokról fog szólni, így érdemesebb lesz megjátszani inkább a neten, a kezdőcsapatok ismeretében.

  • Arsenal - Chelsea ; továbbjut a Chelsea (1,90)

Papíron jelenleg jobb csapatnak tartom az Arsenalt, egyszerűen mint csapat sokkal jobbak véleményem szerint, de ma mégis megveretem őket. Egyrészt azért mert tudom, hogy Wenger mennyire nem veszi komolyan a Ligakupát, másrészt azért mert az Ágyusok programja a következő hetek során eléggé gyilkos. Ha a következő 4 meccset nézzük, akkor a következő : Ma otthon a Chelsea, 3 nap múlva Liverpool ellen az Emiratesben, november 6-án a Dortmund ellen németországban, majd 10-én megy a csapat az Old Traffordra. Egyszerűen nem gondolom azt, hogy a már így is sok sérüléssel bajlódó Arsenal nem egy abszolút fiatal, rutintalan csapatot küld pályára. A francia szakvezető nem fog kockáztatni. Mourinho elmondta, hogy ne várjanak nagy derbit, mert egyszerűen a csapat nem bírja elviselni ezt a terhelést, és még oda is szólt az angol labdarúgó szövetségnek, mondván az Arsenal sorsolása sokkal könnyebb, mint az övék, és hogy a szövetség így támogatná az Arsenalt. Mourinho szerint az döntő lehet, hogy amíg az Arsenal csak egy Crystal Palace ellen játszott, addig ő egy Manchester City-t kapott a kupa előtt. Ennek ellenére Mourinhora nem vár egy nehéz feladat a következő hetekben a mérkőzések szempontjából, és egy Chelsea B csapat sokkal erősebb mint az Arsenalé. Szó mi szó, ma továbbjut a Special One csapat.

  • Manchester United - Norwich 1 (1,35)

Szeretett csapatom egy könnyűnek igérkező ellenfelet kapott, ám mostanság a Vörös Ördögöknél olyan, hogy könnyű ellenfél nem létezik. Moyes keresi a helyét, de a játékosokét is, olykor érthetetlen cserékkel operál, és veszít el pontokat az utolsó pillanatokban. A Stoke ellen ugyan nyert a csapat, de messze nem úgy, ahogy azt várni lehetett. Igaz, visszahozta egy kicsit a Ferguson-éra hangulatát, az utolsó percekben történt fordítással. Én személy szerint örülök annak, hogy így alakult, mert ez most rengeteg önbizalmat adhat a srácoknak. Wilfried Zaha valószínűleg kezd ma, ahogy nagy esély van Rooney játékára is. Van Persie szerintem pihenőt kap, lehet, hogy Hernandezt padra ülteti a mester. De Gea helye atombiztos a kapuban, a védelem és a középpálya összetétel számomra még rejtély. Azt el tudom képzelni, hogy Giggs és Carrick lesz belső középpályán. A kanárik helyzete nem túl rózsás, Van Wolfswinkel sérült, Gary Hooper pedig nem igazán váltja be a hozzá fűzött reményeket. Akitől én nagyon félek,és rendre eredményes kedvenc csapatom ellen, az Pilkington. De mindent egybevetve a kanárik nem jelenthetnek gondot ma. Én mindenképp játszom.

 


 

NBA:

 

Elérkeztünk idáig, rajtol az NBA, hajnalban 3 meccset rendeznek én próbáltam mind a 3 meccsre tippelni.

 

Indiana Pacers - Orlando Magic


  • Ez a meccs nyitja az NBA szezonját. Az Indiana tavaly egyedüli kihívója volt a bajnok Miami Heatnek keleten, ám mostmár érkezik majd a Chicago és a Brooklyn is, így nagyobb csata lesz a keleti elsőségért. A Pacers a nyáron megerősödött, az alap marad George, Hibbert, West is maradt, ők hárman repítették eddig az Indianát. A kezdőben Hill és Stephenson fog szerepelni ahogyan tavaly is, Danny Granger még sérülésével bajlódik ma nem is játszik majd. A pad elég hosszúnak mondható, megtaláljuk itt Luis Scolát, CJ Watsont és Chris Copelandet is. A Pacers otthon mindenki ellen favorit lenne, pláne a gyengécske Orlando ellen..
  • A Magic tavaly borzalmas szezont futott, de Dwight Howard távozása óta a csapat inkább csak lefelé tart. A csapat magját Jameer Nelson képviseli, ő még Howard idején is itt játszott, mellette fontos szereplő Arron Afflalo, a kezdőben még Glen Davist, Nikola Vucevicet és Tobias Harrist találnánk, de Glen Davis sérülés miatt nem lesz ma, helyét valószínűleg az Detroitból érkező Jason Maxiell veszi majd át. Egy kezdő ötöstnek nem rossz, de meglepő lenne ha a rájátszásért harcban lenne ez a Magic. A padon megtaláljuk az újonc 1/2-es Victor Oladipót, Andrew Nicholsont és Maurice Harklesst, a pad már korántsem olyan erős mint a kezdő vagy mint a Pacers padja. Sőt még rutintalan is. Az általam felsorolt három játékos még nagyon fiatal.
  • Egy szó mint száz, a mérkőzést az Indy szinte minden bizonnyal behúzza. Kérdés a különbség de a szezonnyitón otthon szerintem akár 10-el is nyerhetnek.

Tippem:

Indiana Pacers -9,5- 1,61

Indiana-Indiana (dupla eredmény)- 1,33

 

Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers


  • Nagy rangadóval indul az NBA nyugaton, a Los Angelesi belharc egyre fokozódott az időkben. Ennek a meccsnek viszont a Clippers az egyértelmű favoritja.
  • A Lakerstől távozott Dwight Howard ami nagy érvágás és Kobe Bryant még tavalyi sérülésével bajlódik, a mai meccset biztosan kihagyja. De ez nem elég a Lakers szurkolóknak, Steve Nash és Chris Kaman is bajlódik még sérüléssel állapotuk day-to-day. Sok a kérdőjel a Lakersnél, Gasol lesz az első száú pontszerző, ez szinte biztos, mellette Blake és Nash is csipegethet pontokat. A kezdő valahogy így néz majd ki (ha játszik Nash és Kaman) Nash-Blake-Young-Gasol-Hill. De mint írtam sok a kérdőjeles szereplés.
  • A Clippers minden poszton erősített szinte. Edző posztra érkezett Doc Rivers Bostonból, irányító posztra érkezett Chris Paul mögé Darren Collison az ő állapota day-to-day. A kezdő kettes valószínűleg az Orlandóból érkező JJ Reddick lesz, hármas poszton Jared Dudley kezdhet míg a palánk alatt kirobbanthatatlan a Griffin-Jordan duó. A padon is találunk jó játékosokat, Matt Barnes képes színt hozni a Clippersbe, míg Jamal Crawford az első számú pontszerző a padról.
  • A Lakers szedett vetett, a Clippers csak erősödött, Chris Paul szerintem repíteni fogja ezt a csapatot.

Tippem:

LA Clippers -5,5- 1,55

 

Miami Heat - Chicago Bulls


  • Egy Heat-Bulls párharc mindig kemény, pláne akkor ha szezonnyitóról van szó és már Derrick Rose-t is láthatjuk a pályán.
  • A Heat egyben maradt nem volt számotvető távozó viszont érkezett Greg Oden akinek régen nagy karriert jósoltak, de végül sérülései visszavetették. Kérdés Miamiban mennyire tud egészséges maradni. Még egy érkezőt kell megemlíteni, az egykoronitt játszó Michael Beasley visszatért. Beasley most sokkal komolyabban veszi a kosárlabdát, meglátjuk mennyire lesz segítségére a csapatnak. A Heat három ászától ebben a szezonban is bajnoki címet várnak, James továbbra is próbál fejlődni ha egyeltalán fejlődhet még valahova. A padról Beasley, a fiatal Cole és Ray Allen is fontos pontokat hozhat, a keménységet Chris Andersen biztosítja majd a meccsen.
  • A Bulls legnagyobb erősítése Derrick Rose aki sok kihagyás után az előszezonban úgy játszott mint aki kisem hagyott majdnem másfél évet. Nate Robinson elhagyta a csapatot ez nagy érvágás lehet, de a tavaly nagyon jól teljesítő Jimmy Butler könnyen pótolja majd őt, a Deng-Boozer-Noah hármas mellett lepattanókat szedni nehéz lesz, de ez a hármas támadásban is képes fejenként akár 15 pontra is meccsenként ha esetleg Rosenak nem menne. A padról Taj Gibson, Mike Dunleavy és Kirk Hinrich fontos szerepet játszhat a Bullsnál.
  • A Bulls biztosan odafogja tenni magát, míg a Heat otthon mindenképp győzelemre játszik, ez a meccs kb. a kihagyhatatlan kategória. A fogadóirodáknál a Heat az esélyes, de én arra számítok, hogy a Bulls odateszi majd magát és megszorongatja a bajnokot.

Tippem:

Chicago Bulls +8,5- 1,47

 

Pár fogadóirodánál lehet játékos teljesítményre is fogadni, ha látok érdemes tippet bővítem majd a bejegyzést.