Üdvözlök mindenkit itt Heatnation. Tegnap voltak érdekes meccsek eredmények ma az európai foci meccseit szinte teljes egészében kihagyom.

 

Oakland Raiders - Pittsburgh Steelers

  • Az NFL 8. játékheténhez érkeztünk, a Carolina és a Tampa Bay már lejátszott egymás ellen egy mérkőzést, ma a Pittsburgh látogat az Oakland-i pokolba.
  • A Raiders meglepően jól kezdte az idényt, meccsben volt a Colts ellen és verte a Jacksonvillet, ám ezután nagyon megálltak, kikaptak a Denvertől és a Kansastől amit nem kell számonkérni tőlük, de hazai pályán kikaptak a Washingtontól is ezután verték a San Diegot. A múlt héten szabadnaposak voltak. A Raiders támadó egységét Terrelle Pyror vezeti, akit egy meccsen Matt Flynn helyettesített. Pyror eddig 5 TD-t és 5 INT-et tud a neve mellett és 20 alkalommal sackelték. Meccsenként mindössze 185 yardot passzol amivel a liga legrosszabban passzoló csapatává tette az együttest. Futások terén Darren McFadden a legjobban használt de nem ő a leghatékonyabb hanem az irányató Pyror. A QB eddig több yardot hozott össze mint a csapat első számú futója. Ez kissé érdekes.. Elkapók terén fontos megemlíteni a már 4 TD-t szerző Denarius Moore-t. Mögötte nincs nagyon 2. számú elkapó mivel sokan egyforma yard mennyiséggel rendelkeznek. Az oaklandi támadófal borzalmas állapotban. 4 játékos állapota kérdéses a meccsre. A kezdő és a csere center sem 100%-os, továbbá a kezdő jobb oldali tackle és a csere bal oldali tackle is kérdéses állapotban. Fal nélkül futni és passzolni is nehéz. A támadósor legnagyobb neve Marcel Reece a fullback! Ez szinte mindent elárul a támadó sor erősségéről. A csapat eddig egy kemény védemmel találkozott, talán a legkeményebbel a kansasivel, amikor 7 pontot hoztak össze. Futással kellene megverniük a Pittsburgh védelmét de ez nem lesz könnyű. A Raiders átlagban 17,5 pontot szerez, de még nem találkoztak olyan védelmekkel mint az ellenfelük. A Steelers védelem kemény lábakon áll. Olyan neveket találunk itt mint Lawrence Timmons, Brett Kiesel, Troy Polamalu, Ike Taylor, Ryan Clark, LaMarr Woodley vagy Cortez Allen, de itt van az újonc fal ember Ziggy Hood is. A védelem tehát jó nevekből áll de eddig nem úgy teljesítettek ahogy az elvárt lenne. A számok viszont nem hazudnak, az egyik legjobb passz elleni védelem jön Oaklandbe és találkozik a liga legrosszabban passzoló csapatával, mondhatnánk, hogy 1-0-ra vezet a Steelers.. A futás megállításában sem rossz a defense, igaz középmezőny de ilyen passz elleni védekezéssel ez még jónak is mondható, 110 yardot engednek a földön átlagosan. A védelem átlagosan 22 pontot enged. Ma szerintem legfeljebb 2 TD-t enged.
  • A Pittsburgh támadóit a jónevű Ben Roethlisberger vezeti aki eddig a gyenge támadófal munka miatt nem tudott kiváló meccseket hozni. Big Ben eddig 7 TD-t és 5 interceptiont dobott és 21 alkalommal sackelték. Roethlisberger majdnem 1700 yardot passzolt 6 meccsen ami majdnem 260 yard átlagban meccsenként. Futók terén gyengén áll a Steelers, az újonc Le'veon Bell egy darabig sérült volt csak 3 meccset játszott mögötte még Felix Jones szokott labdákat kapni, de kijelenthető, hogy nem a futásból él a vendég alakulat. Sokkal inkább a passzokból. Big Ben kedvenc célpontja Mike Wallace elhagyta a csapatot, de még így is maradt pár minőségi elkapó. A TE Heath Miller lett a kedvenc ez talán kijelenthető, az elkapósorban Antonio Brown-Emmanuel Sanders és Jerricho Cotchery is megtalálható, ez a 4 játékos Roethlisberger passzainak 82%-át kapta el a 7 TD passzából 6-ot ennek a 4 játékosnak osztott ki a QB. A fal munkájáról tehát már szót ejtettem. Van mit javulni de ma talán tudnak is majd javulni. A Raiders védelme középszerű a ligában. Pár jól csengő nevet itt is találunk, például Charles Woodsont, vagy Lamarr Houstont, de a már Super Bowlon is névjegyét letévő azonban azóta már visszaeső Tracy Porter is az Oaklandet erősíti. A Raiders átlagban 22 pontot enged meccsenként, pedig eddig inkább középszerű támadóegységekkel találkoztak eddig (kivétel a Broncos..). Az Oakland passz ellen 16. a ligában 241 yardot kapnak meccsenként futás ellen a 10. helyen állnak meccsenként 99 yardot szenvednek el a földön. A védelem eddig 3 labdát kapott le a levegőből ez nem sok, de az irányítót néha tudják siettetni, ezt mutatja a 16 sack.
  • Mivel a meccset a Raiders pályáján játszák ezért nem tudom azt mondani, hogy napi tuti, de számomra mindenképp a legerősebb tipp ez. A Steelers játékosa Ryan Clark még 0-4-es mérlegnél kijelentette, hogy a Steelers befog jutni a rájátszásba. Azóta a csapat 2 kemény meccset nyert, legutóbb a csoportrivális és egyben bajnok Ravens ellen. Motiváció van, bizonyítási vágy van. A Steelerst szinte minden poszton jobbnak érzem. Vendég sikert várok ez nem kérdés. Az arányt nem tudom, lehet szoros és lehet sima is a meccs.

Tippem:

Pittsburgh Steelers- 1,80

Merészebbeknek:

Pittsburgh -4,5- 2,35

Oakland Raiders pontjai 19 alatt- 1,83

 

További NFL tippek:

Cincinnati Bengals- 1,44

  • Andy Dalton a múlt héten olyan teljesítményt nyújtott amelyet talán még soha, de nagyon kevés alkalommal. A Jets múlt héten verte a Patriotsot, de ott nagyon nagy szerepet vállalt a New England is, szinte magukat verték meg, Gronk visszatért és mindent neki akartak passzolni míg egy buta szabálytalánság miatt a hosszabbításban nyerte meg a meccset a New York-i gárda. A hazai pálya és az erősebb offense tejesítmény miatt a Bengalst tippelem.

Atlanta Falcons- 2,20

  • A mai leggyengébb tippem. A Falcons sok sérülttel rendelkezik, Roddy White és Julio Jones sem bevethető, de a veterán Steven Jackson aki jól mutatkozott be a idény elején sérülésből visszatér. Tony Gonzalez és Harry Douglas lesz még fontos elkapó a vendégeknél. A Cardinals láthattuk a Seattle ellen, háát mit mondjak, a védelem tette szorossá a meccset.. Könnyen lehet Falcons siker szerintem.

San Fransisco-San Fransisco- 1,18

  • Ezt a tippet inkább a nagytéteseknek ajánlom. A 49ers úgy csillog mostanság ahogy nekik csillogniuk kell. Ma a Wembleyben játszanak a Jacksonville ellen. A Jaguars eddig minden meccsét elvesztette, minden meccsét nagyon simán és minden meccsét úgy vesztette el, hogy már a szünetben is hátrányban voltak. Nincs ellenérv a tipp ellen, persze az odds így nagyon alacsony, de aki nagy téttel játszik annak jó lehet, sőt talán egy duplába is belehet tenni. Biztosabb mint egy Debrecen vagy Fradi siker egy magyar bajnokin.

 


 

Tottenham - Hull City

  • A Spurs a nyáron nagyon megerősödött, az Európa-Ligában és a bajnokságban is helyt állnak eddig. A keret bő, fontos, pótolhatatlan hiányzó nincsen. A legutóbbi hazai bajnokiát a Spurs nagyon csúnyán elvesztette a West Ham ellen. Ma javítaniuk kell, hogy tartsák a lépést a többi bajnokesélyes csapattal, és ha bajnok akar lenni a Tottenham akkor az ilyen meccseket könnyen hozniuk kell. Paulinho, Townsend és Soldado is pihent a hétközben.
  • A Hull újonc, A Spursből erősített a középpályán Huddlestone és Livermore személyében, a szereplésük eddig meglepően jó a tabella első felében helyezkednek el. A leggólerősebb játékos(7/3) játéka kérdéses, továbbá nem lesz az 1. számú kapus akinek a helyét a 38 esztendős Harper veszi majd át. Nem lesz bevethető két támadó(8/1)(8/0), egy védő(5/0), a csapatkapitány (4/0) és a kölcsönben lévő Livermore(8/0) sem játszhat emiatt. Több fontos játékos hiányzik majd tehát a Hull-ból.
  • Egyik csapat sem játszott eddig gól gazdag meccseket de a Spursnek van törleszteni valója a West Ham elleni hazai vereség után. Több góllal is nyerhet a Tottenham.

Tippem:

Tottenham -1 (ázsiai)- 1,55

Merészebb tipp:

Tottenham -2(ázsiai)- 2,85