Ideje észhez térni a belga éllovasnak

Rókakoma a fedélzeten! Sziasztok!


Standard Liege-Waasland Beveren, 1, ázsiai hendikep -1,5 (1,57) - kezdés 20:30 óra
Bátrabbaknak:
Standard Liege-Waasland Beveren, a Liege több mint 2,5 gólt lő (1,83) - kezdés 20:30 óra

  • Az éllovas fogadja a 15. helyezettet a belga bajnokság 13. fordulójában.
  • A Liege zsinórban kilenc győzelemmel indította a bajnokságot, azóta azonban egy pontot kapart össze két idegenbeli rangadón és nem tudott megverni egy középcsapatot.
  • Sérült két csere csere támadó (6/0, 0/0) és egy kezdő támadó (12/4), míg egy csere védő (10/0) eltiltott. Látszólag tehát csatárgondokkal küzd, valójában nem, tagja a keretnek ugyanis a két házi gólkirály (12/8, 12/6).
  • A Waasland egyetlen győzelmet kapart össze eddig a bajnokságban, az utóbbi időben a korábban megbízható védelme sem teljesít valami fényesen. A 14. Oostende ellen aratott 2-0-t leszámítva az utolsó három mérkőzésén 2, 4 és 2 gólt kapott.
  • A háttérben három kezdő védő kidőlése áll (6/0, 5/1, 8/0) és mivel túlságosan nagy variálási lehetőség nincs, a pótlásukat sem tudják megfelelően megoldani. Ezúttal egy kezdő középpályás (12/0) sincs.
  • Edzőt váltott a héten, utód még nincs.
  • A Liege kisebb hullámvölgybe került, de közel sem akkora a gond, mint a másik oldalon. Vannak ugyan hiányzói támadásban, ám a két házi gólkirályban lehet bízni, hogy megszórja a hiányos, utóbbi időben szétesőben lévő védelmet.
  • A -1,5-es ázsiai hendikepre adott 1,57 nem valami magas, de szerintem tűrhető eséllyel lesz nyertes elnézve a minőségi különbséget. Esetleg, aki nagyobb értékre vágyik, akkor megpróbálhatja a hazaiak több mint 2,5 gólját, nem egy gólgyárosok, de egy ilyen védelemmel szemben összejöhet a 3 találat.

A Köbenhavnnak nem kell a kupa?

Rókakoma jelentkezik! Sziasztok!


Köbenhavn-Odense, 2, ázsiai hendikep +0,5 (2,08) - kezdés 20:45 óra
óvatosabbaknak:
Köbenhavn-Odense, 2, ázsiai hendikep +1 (1,63) - kezdés 20:45 óra

  • A  bajnoki 7. fogadja a 4. helyezettet a Dán Kupában.
  • A Köbenhavn tavaly magabiztosan nyerte meg a dán bajnokságot, pontjai zömét otthon gyűjtötte, ahol a legjobb volt a ligában, 12-4-1-es mérleggel és 38-12-es gólaránnyal. Kerete a nyáron gyengült, hiszen a házi gólkirálya és második számú góllövője (32/18, 27/11) is továbbállt. Azóta súlyos válságát élte az együttes, így időtlen idők óta nem látott rossz rajtot vett a bajnokságban. Az első hét meccsén nyeretlen maradt, de mostanra kezd összeállni a gépezet, az utolsó öt találkozón 10 pontot gyűjtött.
  • Ettől függetlenül a bajnokságban összeszedett jelentős hátrány és a Bajnokok Ligája okozta kettős terhelés miatt a jelek szerint feladja a kupát. Legalábbis erre utal, hogy az első számú kapus (12/0), egy kezdő védő (13/1), két kezdő középpályás (11/1, 6/0) és egy kezdő támadó (11/3) mind pihenőt kapott, míg egy kezdő védő (10/1) sérült.
  • Az Odense a tavalyi 10. helyezett, az idény végét szúrta el, ezért került kis híján bajba. Idegenben 5-5-7-es mérleggel nem teljesített rosszul. A nyáron erősödött, biztos bennmaradónak várták, eleinte támadásban akadtak gondjai, de ezt mára orvosolta. Az elmúlt négy fordulóban nem verték meg, akadt közte 3-1-es és 5-1-es győzelem is, míg bajnokin szeptember 22-én 2-1-re kapott ki a Köbenhavntól.
  • A hétvégi bajnokit leszámítva a jövő héten nincs más mérkőzése, így teljes erejét ide tudja koncentrálni. Egy kezdő védő (12/0) kapott pihenőt egyedül, egy kezdő támadó (10/2) és egy régóta kimaradó védő (2/3) sérült.
  • Szerintem a Köbenhavnnak a Bajnokok Ligája mellett a bajnokságban bőven elég kaland az őszre, így nem véletlen, hogy sok kulcsember pihenőt kapott. Az OB nem egy rossz csapat, hajlamos olyan kisiklásokra, mint az Aalborg elleni 6-3-as vereség, de jelenleg jó passzban van és közel teljes kerettel érkezik. Így el tudom képzelni, hogy nem kap ki, esetleg továbbjut. Az oddsok ezért esnek.

 


NYERŐ PÁROS : NBA - HEATNATION

  • Cleveland-Brooklyn

A Nets pokolian erősített, Garnett-Pierce-Terry-Kirilenko négyes akár egy kezdőben is jó lenne, érkezett a draftról Mason Plumlee neki nem sok idő fog jutni, míg Alan Anderson és Shaun Livingston jó kis csere játékosok. A Nets a kispadot is erősítette, a visszavonult Jason Kidd rögtön elfogadta ezt a posztot. Mellé pár jobb nevű másodedző is érkezett mint pl. Lawrence Frank.A Cleveland a drafton nagy szerencsével megint megkapta az 1/1-est és kihúzták Anthony Bennettet. A Clevelandhoz érkezett Jarrett Jack, Earl Clark, Andrew Bynum. A minőség maradt és a fiatalság a tehetség is megvan a csapatban. Hazai pályán a Cavs már tavaly is gyűjtögetett skalpokat, ma is erre számítok. A Nets még nincsen egyben az előszezonban sem játszott együtt a rendes kezdő(Williams-Johnson-Pierce-Garnett-Lopez). A Cavsben érzek valamit.

Cleveland- 2,50

  • Sacramento-Denver

A Kings hosszas huzavona után maradt a városban, de a csapat továbbra sem mondhatni nagyon erős gárdának. Érekezett New Orleansból Vasquez aki jó vételnek számít és a draftról jött Ben McLemore. Különösebben nem tudok róluk beszélni, számomra szürke csapat de szemet szúrt, hogy favoritként tartják számon őket a Denver ellen. A Nuggets hazai pályán mindig erős volt, most idegenben vannak, de a Kings csarnoka nem egy bevehetetlen "vár". Egy fontos távozó volt André Igoudala személyében, de volt pár fontosabb érkező is. A mindig aktív Nate Robinson, a Portlandben jó idényt záró JJ Hickson, a jó kiegészítő ember Dorrell Arthur és a Utahból érkező Randy Foye is jó vételnek számít. Szerintem a Denver esélyesebb ezen a meccsen. Aztán meglátjuk.

Denver- 2,30

  • Golden State Warriors-Los Angeles Lakers

A Lakers tegnap eszméletlen nagyot játszó kispadja győzelemig repítette őket a városi rivális Clippers ellen. Most back-to-back érkeznek a Warriors ellen ami kemény diónak számít az Oracle Arénában. A Warriors André Igoudalával erősített főként, de kaphat perceket majd Jermaine O'Neal, Marreese Speights és talán Nemanja Nedovic is. A Lakers taktikája tegnap is egyértelműen látszott. Mike D'Antoni mester bízok a 'run and gun' offenseben és tegnap is pontháborúba ment át a csata. Ma nem várok 76 pontot a Lakers kispadjától de ha a felét hozzák már az is jó. A Lakers nagyon nem törődött a védekezéssel tegnap sem úgy gondolom ma sem nagyon fog. Könnyen lehet pontháború!

Pontok 205,5 felett- 1,83

  • Pheonix-Portland

A Suns nagyon sokat tesz azért, hogy harcban legyenek a liga utolsóhelyéért. Minden értelmes játékosát elakarja cserélni(ugyanúgy mint a Philadelphia) és a csapat egyértelműen a soron következő draftra koncentrál. A Portland erősödött szerintem a tavalyi pad a legrosszabb volt a ligában, most olyan játékosokat is megtalálunk itt mint Thomas Robinson vagy Mo Williams.

Portland- 1,45

Kezdődik az NBA!

Sziasztok, ez már a keddi bejegyzés! axaitbabY_real jelentkezik!


Egy tegnapi gyengébb nap után ma megpróbálunk javítani, Heatnation kolléga pedig még az NBA kezdete előtt érkezik majd néhány érdekes meglátással. Addig marad a tenisz és a foci. btenisz barátom volt kedves megosztani velem néhány tippjét, kezdjük ezekkel.

  • MONFILS, Gael - POSPISIL, Vasek 1 (1,50)

Ha valakit akkor Monfilst nagyon feldobja a hazai pálya. Nincs jó formában, ellentétben ellenfelével, de a saját szurkólóinak örömet fog okozni. Képességei alapján akár a négy nagyot is megszorontgathatná, ahogy tette ezt Djokoviccsal szemben, de nem mindig koncentrál a játékra, van amikor azzal van elföglalva, hogy ő milyen nagyokat, szépeket üssön. Pospisil 2-1-re kikapott Fedextől Bázelben, de nem játszott jól, inkább Federer volt rossz. Kétszer talákoztak egymás ellen, mind2 meccs 2:0as Monfils sikerrel végződött. Nem hiszem, hogy pont a nagyon fanatikus franciák előtt nyerne elöszőr szettet Monfils ellen, de ha így is lenne akkor sem mindjárt kettőt nyerne.

  • HERBERT, Pierre-Hugues - DJOKOVIC, Novak 18,5 játék alatt (1,72)

Óriási skalpot gyűjött be az első körben Herbert Paire kiverésével. Meggyőzően, olykor-olykor szép játékkal verte honfitársát. Itt viszont óriási csoda lenne a győzelme, de még ha egy szettet ellopna a szerbtől az is. Djokovicról úgy gondolom nem kell sok szót ejteni, Őt mindenki ismeri. Nem lennék meglepve ha Herbert itt egy nagy verésbe szaladna bele, akár biciklit is kaphat Djokovictól. Óriási ajándék ez neki, hogy hazai közönség előtt a világ egyik legjobbja ellen teniszezhet, de ma nagy vereségbe fog beleszaladni.

  • ANDERSON, Kevin - YOUZHNY Mihail 2 (1,50)

Jó formában van Juzsnyij, mig ellenfele csak szenved ezen a boritáson. Múlt héten Valenciaban tornát nyer Juzsnyij, a döntőben Ferrert verte. Anderson ahol elindul keménypályás versenyen ott az első 2 kör valamelyikében ki is esik. Most sem lesz ez másképp. Eddig kétszer találkoztak mind2szer tavaly és mindkétszer Juzsnyij nyert. Szerintem most is ő fog akár 2-0ra is, de tudjuk, hogy Juzsnyij milyen agyhalott módon is tud teniszezni ezért maradjunk a sima winben. Abban is van érték.

  • DOLGOPOLOV, Alexandr - MAHUT, Nicolas 2 (1,83 )

Megint csak egy hazai versenyzőre fogadunk. Nicolas Mahut egyik kedvenc boritásán játszik ma Dolgopolovval szemben akinek enyhény szólva nincs jó formában. Mahut Rennesben döntőzött és nyert, Captifban döntőzött és szettelőnyből kikapott Berrer ellen. Mindkét versenyt Franciaországban játszották tehát neki is öröm ha hazájában teniszezhet. Dolgopolov semmit nem tud felmutatni keménypályán. Legnagyobb sikere ebben az évben keménypályán, hogy Winston-Salemben eljutott az elődöntőig. Meglepő lenne ha nem nyerne hazai pályán, gyenge ellenfél ellen Mahut.


axaitbabY_real ötletei:

Azt elöljáróban hozzá kell tennem, hogy nagyon sok minden a kezdőcsapatokról fog szólni, így érdemesebb lesz megjátszani inkább a neten, a kezdőcsapatok ismeretében.

  • Arsenal - Chelsea ; továbbjut a Chelsea (1,90)

Papíron jelenleg jobb csapatnak tartom az Arsenalt, egyszerűen mint csapat sokkal jobbak véleményem szerint, de ma mégis megveretem őket. Egyrészt azért mert tudom, hogy Wenger mennyire nem veszi komolyan a Ligakupát, másrészt azért mert az Ágyusok programja a következő hetek során eléggé gyilkos. Ha a következő 4 meccset nézzük, akkor a következő : Ma otthon a Chelsea, 3 nap múlva Liverpool ellen az Emiratesben, november 6-án a Dortmund ellen németországban, majd 10-én megy a csapat az Old Traffordra. Egyszerűen nem gondolom azt, hogy a már így is sok sérüléssel bajlódó Arsenal nem egy abszolút fiatal, rutintalan csapatot küld pályára. A francia szakvezető nem fog kockáztatni. Mourinho elmondta, hogy ne várjanak nagy derbit, mert egyszerűen a csapat nem bírja elviselni ezt a terhelést, és még oda is szólt az angol labdarúgó szövetségnek, mondván az Arsenal sorsolása sokkal könnyebb, mint az övék, és hogy a szövetség így támogatná az Arsenalt. Mourinho szerint az döntő lehet, hogy amíg az Arsenal csak egy Crystal Palace ellen játszott, addig ő egy Manchester City-t kapott a kupa előtt. Ennek ellenére Mourinhora nem vár egy nehéz feladat a következő hetekben a mérkőzések szempontjából, és egy Chelsea B csapat sokkal erősebb mint az Arsenalé. Szó mi szó, ma továbbjut a Special One csapat.

  • Manchester United - Norwich 1 (1,35)

Szeretett csapatom egy könnyűnek igérkező ellenfelet kapott, ám mostanság a Vörös Ördögöknél olyan, hogy könnyű ellenfél nem létezik. Moyes keresi a helyét, de a játékosokét is, olykor érthetetlen cserékkel operál, és veszít el pontokat az utolsó pillanatokban. A Stoke ellen ugyan nyert a csapat, de messze nem úgy, ahogy azt várni lehetett. Igaz, visszahozta egy kicsit a Ferguson-éra hangulatát, az utolsó percekben történt fordítással. Én személy szerint örülök annak, hogy így alakult, mert ez most rengeteg önbizalmat adhat a srácoknak. Wilfried Zaha valószínűleg kezd ma, ahogy nagy esély van Rooney játékára is. Van Persie szerintem pihenőt kap, lehet, hogy Hernandezt padra ülteti a mester. De Gea helye atombiztos a kapuban, a védelem és a középpálya összetétel számomra még rejtély. Azt el tudom képzelni, hogy Giggs és Carrick lesz belső középpályán. A kanárik helyzete nem túl rózsás, Van Wolfswinkel sérült, Gary Hooper pedig nem igazán váltja be a hozzá fűzött reményeket. Akitől én nagyon félek,és rendre eredményes kedvenc csapatom ellen, az Pilkington. De mindent egybevetve a kanárik nem jelenthetnek gondot ma. Én mindenképp játszom.

 


 

NBA:

 

Elérkeztünk idáig, rajtol az NBA, hajnalban 3 meccset rendeznek én próbáltam mind a 3 meccsre tippelni.

 

Indiana Pacers - Orlando Magic


  • Ez a meccs nyitja az NBA szezonját. Az Indiana tavaly egyedüli kihívója volt a bajnok Miami Heatnek keleten, ám mostmár érkezik majd a Chicago és a Brooklyn is, így nagyobb csata lesz a keleti elsőségért. A Pacers a nyáron megerősödött, az alap marad George, Hibbert, West is maradt, ők hárman repítették eddig az Indianát. A kezdőben Hill és Stephenson fog szerepelni ahogyan tavaly is, Danny Granger még sérülésével bajlódik ma nem is játszik majd. A pad elég hosszúnak mondható, megtaláljuk itt Luis Scolát, CJ Watsont és Chris Copelandet is. A Pacers otthon mindenki ellen favorit lenne, pláne a gyengécske Orlando ellen..
  • A Magic tavaly borzalmas szezont futott, de Dwight Howard távozása óta a csapat inkább csak lefelé tart. A csapat magját Jameer Nelson képviseli, ő még Howard idején is itt játszott, mellette fontos szereplő Arron Afflalo, a kezdőben még Glen Davist, Nikola Vucevicet és Tobias Harrist találnánk, de Glen Davis sérülés miatt nem lesz ma, helyét valószínűleg az Detroitból érkező Jason Maxiell veszi majd át. Egy kezdő ötöstnek nem rossz, de meglepő lenne ha a rájátszásért harcban lenne ez a Magic. A padon megtaláljuk az újonc 1/2-es Victor Oladipót, Andrew Nicholsont és Maurice Harklesst, a pad már korántsem olyan erős mint a kezdő vagy mint a Pacers padja. Sőt még rutintalan is. Az általam felsorolt három játékos még nagyon fiatal.
  • Egy szó mint száz, a mérkőzést az Indy szinte minden bizonnyal behúzza. Kérdés a különbség de a szezonnyitón otthon szerintem akár 10-el is nyerhetnek.

Tippem:

Indiana Pacers -9,5- 1,61

Indiana-Indiana (dupla eredmény)- 1,33

 

Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers


  • Nagy rangadóval indul az NBA nyugaton, a Los Angelesi belharc egyre fokozódott az időkben. Ennek a meccsnek viszont a Clippers az egyértelmű favoritja.
  • A Lakerstől távozott Dwight Howard ami nagy érvágás és Kobe Bryant még tavalyi sérülésével bajlódik, a mai meccset biztosan kihagyja. De ez nem elég a Lakers szurkolóknak, Steve Nash és Chris Kaman is bajlódik még sérüléssel állapotuk day-to-day. Sok a kérdőjel a Lakersnél, Gasol lesz az első száú pontszerző, ez szinte biztos, mellette Blake és Nash is csipegethet pontokat. A kezdő valahogy így néz majd ki (ha játszik Nash és Kaman) Nash-Blake-Young-Gasol-Hill. De mint írtam sok a kérdőjeles szereplés.
  • A Clippers minden poszton erősített szinte. Edző posztra érkezett Doc Rivers Bostonból, irányító posztra érkezett Chris Paul mögé Darren Collison az ő állapota day-to-day. A kezdő kettes valószínűleg az Orlandóból érkező JJ Reddick lesz, hármas poszton Jared Dudley kezdhet míg a palánk alatt kirobbanthatatlan a Griffin-Jordan duó. A padon is találunk jó játékosokat, Matt Barnes képes színt hozni a Clippersbe, míg Jamal Crawford az első számú pontszerző a padról.
  • A Lakers szedett vetett, a Clippers csak erősödött, Chris Paul szerintem repíteni fogja ezt a csapatot.

Tippem:

LA Clippers -5,5- 1,55

 

Miami Heat - Chicago Bulls


  • Egy Heat-Bulls párharc mindig kemény, pláne akkor ha szezonnyitóról van szó és már Derrick Rose-t is láthatjuk a pályán.
  • A Heat egyben maradt nem volt számotvető távozó viszont érkezett Greg Oden akinek régen nagy karriert jósoltak, de végül sérülései visszavetették. Kérdés Miamiban mennyire tud egészséges maradni. Még egy érkezőt kell megemlíteni, az egykoronitt játszó Michael Beasley visszatért. Beasley most sokkal komolyabban veszi a kosárlabdát, meglátjuk mennyire lesz segítségére a csapatnak. A Heat három ászától ebben a szezonban is bajnoki címet várnak, James továbbra is próbál fejlődni ha egyeltalán fejlődhet még valahova. A padról Beasley, a fiatal Cole és Ray Allen is fontos pontokat hozhat, a keménységet Chris Andersen biztosítja majd a meccsen.
  • A Bulls legnagyobb erősítése Derrick Rose aki sok kihagyás után az előszezonban úgy játszott mint aki kisem hagyott majdnem másfél évet. Nate Robinson elhagyta a csapatot ez nagy érvágás lehet, de a tavaly nagyon jól teljesítő Jimmy Butler könnyen pótolja majd őt, a Deng-Boozer-Noah hármas mellett lepattanókat szedni nehéz lesz, de ez a hármas támadásban is képes fejenként akár 15 pontra is meccsenként ha esetleg Rosenak nem menne. A padról Taj Gibson, Mike Dunleavy és Kirk Hinrich fontos szerepet játszhat a Bullsnál.
  • A Bulls biztosan odafogja tenni magát, míg a Heat otthon mindenképp győzelemre játszik, ez a meccs kb. a kihagyhatatlan kategória. A fogadóirodáknál a Heat az esélyes, de én arra számítok, hogy a Bulls odateszi majd magát és megszorongatja a bajnokot.

Tippem:

Chicago Bulls +8,5- 1,47

 

Pár fogadóirodánál lehet játékos teljesítményre is fogadni, ha látok érdemes tippet bővítem majd a bejegyzést.

Hétfőn tenisszel és kosárral nyernénk!

Sziasztok itt axaitbabY_real! Nézzük a hétfőt!

 


 

A szó szoros értelmében nem én jelentkezem, hanem btenisz kolléga, aki elég régóta oszt meg kitűnő tenisz tippeket az oldalon, a legjobb tenisz tippsternek tartom akit ismerek. Most szólt rám facebookon, hogy legyek szíves és üzenjem meg a mai tippjeit, mert elfoglalt most, de bízik bennük!

  • SIJSLING, Igor - CILIC, Marin 1 1,65

4 hónap kihagyás után teniszezhet a horvát Marin Cilic. Eredetileg 9 hónapot kapott doppingvétség miatt, de csökkentették a büntetését. Ellenfele a holand Sijsling, aki a selejtezőből indult itt Párizsban. Most mégis esélyesként játszik. 4 hónap elég sok idő biztos, hogy nincs olyan formában Cilic mint eltiltása előtt. Sijsling nem egy rossz játékos, kedvenc boritásán játszhat ma és még jóformában is van. Egyik játékosnak sem volt rossz éve ebben a szezonban, de mint mondtam 4 hónap bazi sok idő. Nem hiszem, hogy Cilic olyan jó lenne ma.

  • ISTOMIN, Denis - HAASE, Robin 2 1,85

Két fejben gyenge játékos összecsapását láthatjuk ma Párizsban. Haase akár top10-es játékos is lehetne, de a döntő pillanatokban nem koncentrál. Jól mozog a pályán, viszonylag gyors és a tenyerese kiváló. Istominnak is nagyon jó a tenyerese, de fonákja sebezhető. Szerintem Haase jobb játékos, védekezésben mindenképpen, támadásban talán nem. Formájuk hasonló. Mindketten gyengék fejben igy inkább a szerintem  jobb játékos Haaseban van érték.

  • NISHIKORI, Kei - BENNETEAU, Julian 2 1,82

Jobb játékos a japán mint ellenfele, ez tény. Akkor miért is az ellenfelére tennék? Gyenge foromában van Nishikori, csak hazai pályán tud felmutatnni egy döntőt a többi versenye smafu. Nagyon sokat sérült, elvileg most sem lesz 100%os állapotban. Benneteau ragyogóan teniszezik az utóbbi néhány hétben, olyannyira, hogy márcsak hét hely választja el egyéni legjobb helyzésétől. Mellette szól a hazai pálya is, a forma is és ellenfele sérülése is. Talán annyi szólhat Nishikori mellet, hogy ő a jobb játékos, de láttuk mennyit ért el ezen az őszön.

Az NFL-ből a Steelers, a fociban a Spurs

Üdvözlök mindenkit itt Heatnation. Tegnap voltak érdekes meccsek eredmények ma az európai foci meccseit szinte teljes egészében kihagyom.

 

Oakland Raiders - Pittsburgh Steelers

  • Az NFL 8. játékheténhez érkeztünk, a Carolina és a Tampa Bay már lejátszott egymás ellen egy mérkőzést, ma a Pittsburgh látogat az Oakland-i pokolba.
  • A Raiders meglepően jól kezdte az idényt, meccsben volt a Colts ellen és verte a Jacksonvillet, ám ezután nagyon megálltak, kikaptak a Denvertől és a Kansastől amit nem kell számonkérni tőlük, de hazai pályán kikaptak a Washingtontól is ezután verték a San Diegot. A múlt héten szabadnaposak voltak. A Raiders támadó egységét Terrelle Pyror vezeti, akit egy meccsen Matt Flynn helyettesített. Pyror eddig 5 TD-t és 5 INT-et tud a neve mellett és 20 alkalommal sackelték. Meccsenként mindössze 185 yardot passzol amivel a liga legrosszabban passzoló csapatává tette az együttest. Futások terén Darren McFadden a legjobban használt de nem ő a leghatékonyabb hanem az irányató Pyror. A QB eddig több yardot hozott össze mint a csapat első számú futója. Ez kissé érdekes.. Elkapók terén fontos megemlíteni a már 4 TD-t szerző Denarius Moore-t. Mögötte nincs nagyon 2. számú elkapó mivel sokan egyforma yard mennyiséggel rendelkeznek. Az oaklandi támadófal borzalmas állapotban. 4 játékos állapota kérdéses a meccsre. A kezdő és a csere center sem 100%-os, továbbá a kezdő jobb oldali tackle és a csere bal oldali tackle is kérdéses állapotban. Fal nélkül futni és passzolni is nehéz. A támadósor legnagyobb neve Marcel Reece a fullback! Ez szinte mindent elárul a támadó sor erősségéről. A csapat eddig egy kemény védemmel találkozott, talán a legkeményebbel a kansasivel, amikor 7 pontot hoztak össze. Futással kellene megverniük a Pittsburgh védelmét de ez nem lesz könnyű. A Raiders átlagban 17,5 pontot szerez, de még nem találkoztak olyan védelmekkel mint az ellenfelük. A Steelers védelem kemény lábakon áll. Olyan neveket találunk itt mint Lawrence Timmons, Brett Kiesel, Troy Polamalu, Ike Taylor, Ryan Clark, LaMarr Woodley vagy Cortez Allen, de itt van az újonc fal ember Ziggy Hood is. A védelem tehát jó nevekből áll de eddig nem úgy teljesítettek ahogy az elvárt lenne. A számok viszont nem hazudnak, az egyik legjobb passz elleni védelem jön Oaklandbe és találkozik a liga legrosszabban passzoló csapatával, mondhatnánk, hogy 1-0-ra vezet a Steelers.. A futás megállításában sem rossz a defense, igaz középmezőny de ilyen passz elleni védekezéssel ez még jónak is mondható, 110 yardot engednek a földön átlagosan. A védelem átlagosan 22 pontot enged. Ma szerintem legfeljebb 2 TD-t enged.
  • A Pittsburgh támadóit a jónevű Ben Roethlisberger vezeti aki eddig a gyenge támadófal munka miatt nem tudott kiváló meccseket hozni. Big Ben eddig 7 TD-t és 5 interceptiont dobott és 21 alkalommal sackelték. Roethlisberger majdnem 1700 yardot passzolt 6 meccsen ami majdnem 260 yard átlagban meccsenként. Futók terén gyengén áll a Steelers, az újonc Le'veon Bell egy darabig sérült volt csak 3 meccset játszott mögötte még Felix Jones szokott labdákat kapni, de kijelenthető, hogy nem a futásból él a vendég alakulat. Sokkal inkább a passzokból. Big Ben kedvenc célpontja Mike Wallace elhagyta a csapatot, de még így is maradt pár minőségi elkapó. A TE Heath Miller lett a kedvenc ez talán kijelenthető, az elkapósorban Antonio Brown-Emmanuel Sanders és Jerricho Cotchery is megtalálható, ez a 4 játékos Roethlisberger passzainak 82%-át kapta el a 7 TD passzából 6-ot ennek a 4 játékosnak osztott ki a QB. A fal munkájáról tehát már szót ejtettem. Van mit javulni de ma talán tudnak is majd javulni. A Raiders védelme középszerű a ligában. Pár jól csengő nevet itt is találunk, például Charles Woodsont, vagy Lamarr Houstont, de a már Super Bowlon is névjegyét letévő azonban azóta már visszaeső Tracy Porter is az Oaklandet erősíti. A Raiders átlagban 22 pontot enged meccsenként, pedig eddig inkább középszerű támadóegységekkel találkoztak eddig (kivétel a Broncos..). Az Oakland passz ellen 16. a ligában 241 yardot kapnak meccsenként futás ellen a 10. helyen állnak meccsenként 99 yardot szenvednek el a földön. A védelem eddig 3 labdát kapott le a levegőből ez nem sok, de az irányítót néha tudják siettetni, ezt mutatja a 16 sack.
  • Mivel a meccset a Raiders pályáján játszák ezért nem tudom azt mondani, hogy napi tuti, de számomra mindenképp a legerősebb tipp ez. A Steelers játékosa Ryan Clark még 0-4-es mérlegnél kijelentette, hogy a Steelers befog jutni a rájátszásba. Azóta a csapat 2 kemény meccset nyert, legutóbb a csoportrivális és egyben bajnok Ravens ellen. Motiváció van, bizonyítási vágy van. A Steelerst szinte minden poszton jobbnak érzem. Vendég sikert várok ez nem kérdés. Az arányt nem tudom, lehet szoros és lehet sima is a meccs.

Tippem:

Pittsburgh Steelers- 1,80

Merészebbeknek:

Pittsburgh -4,5- 2,35

Oakland Raiders pontjai 19 alatt- 1,83

 

További NFL tippek:

Cincinnati Bengals- 1,44

  • Andy Dalton a múlt héten olyan teljesítményt nyújtott amelyet talán még soha, de nagyon kevés alkalommal. A Jets múlt héten verte a Patriotsot, de ott nagyon nagy szerepet vállalt a New England is, szinte magukat verték meg, Gronk visszatért és mindent neki akartak passzolni míg egy buta szabálytalánság miatt a hosszabbításban nyerte meg a meccset a New York-i gárda. A hazai pálya és az erősebb offense tejesítmény miatt a Bengalst tippelem.

Atlanta Falcons- 2,20

  • A mai leggyengébb tippem. A Falcons sok sérülttel rendelkezik, Roddy White és Julio Jones sem bevethető, de a veterán Steven Jackson aki jól mutatkozott be a idény elején sérülésből visszatér. Tony Gonzalez és Harry Douglas lesz még fontos elkapó a vendégeknél. A Cardinals láthattuk a Seattle ellen, háát mit mondjak, a védelem tette szorossá a meccset.. Könnyen lehet Falcons siker szerintem.

San Fransisco-San Fransisco- 1,18

  • Ezt a tippet inkább a nagytéteseknek ajánlom. A 49ers úgy csillog mostanság ahogy nekik csillogniuk kell. Ma a Wembleyben játszanak a Jacksonville ellen. A Jaguars eddig minden meccsét elvesztette, minden meccsét nagyon simán és minden meccsét úgy vesztette el, hogy már a szünetben is hátrányban voltak. Nincs ellenérv a tipp ellen, persze az odds így nagyon alacsony, de aki nagy téttel játszik annak jó lehet, sőt talán egy duplába is belehet tenni. Biztosabb mint egy Debrecen vagy Fradi siker egy magyar bajnokin.

 


 

Tottenham - Hull City

  • A Spurs a nyáron nagyon megerősödött, az Európa-Ligában és a bajnokságban is helyt állnak eddig. A keret bő, fontos, pótolhatatlan hiányzó nincsen. A legutóbbi hazai bajnokiát a Spurs nagyon csúnyán elvesztette a West Ham ellen. Ma javítaniuk kell, hogy tartsák a lépést a többi bajnokesélyes csapattal, és ha bajnok akar lenni a Tottenham akkor az ilyen meccseket könnyen hozniuk kell. Paulinho, Townsend és Soldado is pihent a hétközben.
  • A Hull újonc, A Spursből erősített a középpályán Huddlestone és Livermore személyében, a szereplésük eddig meglepően jó a tabella első felében helyezkednek el. A leggólerősebb játékos(7/3) játéka kérdéses, továbbá nem lesz az 1. számú kapus akinek a helyét a 38 esztendős Harper veszi majd át. Nem lesz bevethető két támadó(8/1)(8/0), egy védő(5/0), a csapatkapitány (4/0) és a kölcsönben lévő Livermore(8/0) sem játszhat emiatt. Több fontos játékos hiányzik majd tehát a Hull-ból.
  • Egyik csapat sem játszott eddig gól gazdag meccseket de a Spursnek van törleszteni valója a West Ham elleni hazai vereség után. Több góllal is nyerhet a Tottenham.

Tippem:

Tottenham -1 (ázsiai)- 1,55

Merészebb tipp:

Tottenham -2(ázsiai)- 2,85

Még mindig jön a papírforma?!

Heatnation ma is itt, nézzük mire érdemes ma fogadni. Megmondom őszintén én már félek a papírformától eléggé sok jött az elmúlt időben. Ma kihagynám az Arsenal Leverkusen vagy hasonló tippeket. Ettől függetlenül jöhetnek a papírformák ma is..

 

Colchester - Peterborourgh

  • Az angol 3. osztályban fogadja a 16. a 2. helyezettet.
  • A Peterborourgh tavaly még a Championshipben volt, onnan kiestek most pedig visszaszeretnének jutni. A csapat eddig a 2. helyen áll, 6 meccs óta veretlen, idegenben eddig 5 győzelem és 1 döntetlen a mérlegük. A csapat tehát eddig menetel és jó eséllyel bír a feljutásra. A csapatnak sérültje nincsen, a keret teljes. A Peterborough csatárai eddig szállítják a gólokat. A 20 éves Assombalonga 7, Tyrone Barnett 6, míg a csapat legértékesebb játékosa Lee Tomlin 2 gólos. A védelem az egyik legjobb a bajnokságban 13 meccsen mindössze 8 gólt kaptak! A Peterborough edzője Darren Fergusson aki a volt Manchester United edző Sir Alex fia.
  • A Colchester eddig csak 16. legtöbbször döntetlent játszik, 13 meccsen 2 győzelem, 7 döntetlen és 4 vereség. Otthon az első meccsüket megnyerték, azóta 3 döntetlen és 2 vereség 5/8-as gólaránnyal. A hazaiakat sérültek is súlytják. Kérdéses a két legeredményesebb csatáruk játéka (11/4, 12/2) továbbá nem bevethető 3 fontos játékos egy védő(7/0) egy védekező középpályás(11/0) és egy 18 éves középpályás(7/0). Van mgé pár kimaradó, pl. 3 védő akik együtt 81 percet töltöttek a pályán és még egy középpályás (4/0).
  • A Peterborough jobb csapat és jobban is rangsorolt, ha a két kérdéses hazai támadó nem játszik egyértelmű vendég siker lehet. De az angol 3. vonalban járunk. A tétekkel óvatosan.

Tippem:

Peterborough -1(ázsiai hendikep)- 2,10

 

További tippek, röviden:

Barcelona-Real Madrid mindkét csapat gól- 1,50

  • Ezt a tippet a sportfogadók nagy része szinte biztos, hogy teszi. Ellenérv nincs az ellen, hogy ez nem jöjjön.

Manchester United-Stoke City 3,5 gól alatt- 1,40

  • A United nemmeggyőző míg a Stoke masszív védelemmel rendelkezik és tavaly is sokszor játszott 1-2 vagy akár gól nélküli meccseket. Az Old Traffordra nem hiszem, hogy nyílt támadójátékkal mennének ki inkább a védekezésre fognak majd építeni. Jó szorzó van a 2,5 gól alatti tippre is de a 3,5 alatti tipp is jó "áron" van.

Borussia Dortmund- 1,75

  • A Dortmund nagy meccset nyert az Arsenal otthonában a BL-ben. Ma a minden sebből várző Schalkéhoz látogatnak. Sima vendég sikert senki ne várjon, nagy rangadó elé nézünk, de a jobbik formában lévő csapat fog diadalmaskodni szerintem.

Glasgow Rangers -2(ázsiai hendikep)- 1,60

  • Tengap még ez a szorzó kereken 2-es volt. Ez ellen sincs ellenérv. A Rangers feltör az első osztályig. Itt még nem jelenthet számukra gondot ilyen féle hendik. A múlthéten igaz, ohgy megszenvedtek ma szerintem nem fognak.


axaitbabY_real ötletei :

  • Real Madrid értékesít egy büntetőt (10,50)
  • Legmagasabb gólszámú félidő : 2. félidő (2,00)
  • Büntetőlapok 7,5 felett  (1,95)

Szerintem azt már eddig is észrevették akár a madridisták is, hogy mennyire tolja őket előre a liga, hogy ne legyen unalmas. A Real pocsék játékot játszik az olasz edző alatt, igaz a Barcelonára sem úgy gondolok már mint mondjuk 3-4 éve. Ha a madridi játékosok elveszítik a fonalat a játékban, vagy buknának, akkor jönnek érdekes birói itéletek, lásd az Elche ellen idegenben. Én azt gondolom, mivel egy parázs meccs lesz, rengeteg szabálytalansággal, sok lappal és hihetetlenül feszült 2. félidő, és nem akarják azt sem, hogy az idei spanyol bajnokság unalmas legyen, tolni fogják előre a Realt.

Az Euroligában szemezgetünk

Heatnation jelentkezik, ma (is) inkább hanyagolom a focit és inkább kosárlabdát néztem.

 

Strasbourg - Anadolu Efes

  • Az Euroliga B csoportjában találkozik egymással a két csapat. A török gárda sima hazai győzelemmel nyitott az olasz Milan ellen, míg a vendéglátók simán kikaptak németországban a Brose ellen.
  • A francia kosárlabda mostanság nincs a csúcson, a Starsbourg kerete nem valami erős. A legnagyobb név az NBA-t is megjáró francia Alexis Ajinca, aki center poszton bevethető, a két kezdő guard két amerikai játékos míg a hármas, négyes posztot franciák töltik be. A bajnokságban 3 győzelem és egy vereség a mérlege.
  • Az Efesnél volt jövés-menés, két korábbi NBA-s Sasha Vujacic és Jordan Farmar is távozott. Elment Josh Shipp és Kerem Tunceri a Türk Telekomhoz, távozott a Galatához Sinan Güler. Érkezők terén fontos megemlíteni a Khimky Moszkvánál tavaly nagyot alakító Zoran Planinic-et, továbbá a Bilbaótól érkező Kosztasz Vasziliadiszt és az amerikai Scotty Hopson-t. Az Erden-Lucas-Barac-Szavanovics négyes megmaradt, az érkezőkkel pedig elég erős csapat lehet majd az Anadolu. Minden adott a jó szerepléshez. Az Efes a bajnokságban eddig 2 vereséget tud csak magának. de a Milant a rajton jól elverték. Ma is győzelmet várok tőlük.

Tippem:

Anadolu Efes- 1,55

 

Fenerbache - Barcelona

  • A Barcelona eddig szenved míg a török ellenfele eddig menetel az új igazolásokkal.
  • A Fenerbache eddig mind a 4 idei tétmérkőzését megnyerte, és olyan játékosokkal bővült a keret mint a már az NBA-ben jól pattogtató Linas Kleiza, aki elmondta, hogy nem szeretne visszatérni a tengerentúlra. Továbbá érkezett Bjelica és Zoric is akik már jókora tapasztalattal is rendelkeznek. Jöttek még érkezők, 2 fiatal török például. Sikerült itt tartani Bo McCalebbet és az idős de mégis jól teljesítő Onant és a tavalyi év talán legjobbját Bojan Bogdanovicot. A Fenert talán a Szolnokhoz tudnám hasonlítani persze csak okosan hasonlítsuk egymáshoz a két gárdát. A török együttes otthon borzasztóan erős, de tavaly nagyon gyengék voltak az Euroligában. Most áttörést várok itt. Érdemes még megemlíteni, hogy a Fenert az egyik legjobb európai edző vette át.
  • A Barcelona gépezete akadozik. A spanyol kupát elvesztették a Real Madriddal szemben míg a bajnokságban is csak két kínkeserves siker jött össze eddig. Az euroligában pedig a Partizant verték de csak 7 egységgel. Nincs bombaformában a spanyol alakulat hiába az erős játékoskeret. A Barca elengedte Nathan Jawait és Lukas Mavrokefalidiszt is, de a remek csereembert CJ Wallacet sem tartották meg. Ugyanakkor érkezett Maciej Lampe, Joey Dorsey és a szlovén Nachbar.
  • A keret mindkét oldalon erős és a pad is hosszú. A Barca szerintem nem törökországban kapja majd el a fonalat. Pláne ha akár 20 ezer török buzdítja majd a hazaiakat. Merészebbek hendivel is megpróálhatják a Fenert.

Tippem:

Fenerbache- 1,80

 

Már még jónak érzem a Bayernt is otthon, a Montepaschi Siena sokat gyengült és a helyükre érkezett játékosok eddig nem azt nyújtják mint a tavalyiak. De a szorzó csak csökken és csökken.. Az érdemi határt már szerintem elhagyták..

NFL-csata mellé El-tripla érkezik

Heatnation és Rókakoma jelentkezik, NFL és Európa-liga a terítéken.


HEATNATION TIPPJEI:

Tampa Bay Buccaneers - Carolina Panthers

  • A 8. hét nyitómeccsén csap össze a két csapat. A Tampa Bay nagy reményekkel indult neki a szezonnak de nem lett belőle semmi, még nyeretlen együttes míg ellenfele úgy látszik elkapta a fonalat.
  • A Tampa támadóinál irányító váltás volt a szezon első részében. Josh Freeman helyét Mike Glennon aki eddig 5 TD-vel és 3 INT-el áll, 77,1-es passer ratinggel. A kezdő futó a tavaly berobbant Doug Martin nem játszik ma- nagy érvágás- míg a 2. számú elkapó Mike Williams játéka kérdéses. Ő is nagy érvágás. De persze még Vincent Jackson ott van a rosterben ő felé sok labda jöhet. Még egy fontos hiányzója van a támadóknak méghozzá a guard pozícióban játszó Carl Nicks. A Kalózok támadó egysége nagyon gyenge átlagban 200 yardot sem passzolnak míg a futás sem meg Martin nélkül, csak 101 yard meccsenként. Átlagban csak 15 pontot szereznek. A Carolina védelme nagyon erős eddig és meggyőző is. Futás ellen 4. ligaszinten mindössze 84,5 yardot engedve meccsenként- pedig már találkoztak Adrian Petersonnal, Marshawn Lynch-el és a CJ Spiller-Fred Jackson buffalói kettőssel is. Passz ellen is jó a védelem 5. átlagban 217,7 yardot elszenvedve meccsenként. A védelem teljes, még kérdéses játékos sincsen. A Carolina 19 alkalommal vitte földre az ellenfél irányítóját és 9 alkalommal szerzett interceptiont.
  • A Panthers támadóit a jónevű korábbi 1/1-es irányító Cam Newton vezeti, aki eddig halványabb a passzok terén, a legnagyobb baja talán az lehet, hogy nagyon sokszor kerül nyomás alá. Eddig 18x sackelték. Cam Newton ugyebár futni is nagyon tud, nem akárhogy, földre is nehéz vinni ez plusz fegyver lehet. Rendes futó poszton DeAngelo Williams és Mike Tolbert viszi a prímet. Ők ketten átlagban majdnem 100 yardot is hoznak meccsenként. Passzoknál 4 különböző ember szokott több labdát is kapni. Gerg Olsen, Ted Ginn Jr., Steve Smith és Brandon LaFell kapja el a labdákat. Passzokkal gyengén haladnak de futással elég jól tudnak haladni. . A hazaiak védelmét a nyáron megerősítették de a Derrelle Revissel és a Dashom Goldsonnal megerősített hátsó alakzat nem remekel eddig. Futás ellen 5. a csapat de nagyon jó futók ellen még nem játszottak. Passz ellen 18. helyen állnak. Mint írtam a megerősített védelem még nem tündököl. Csak 14 sack és 6 interception. Ma a védelemben sok ember hiányzik vagy kérdéses. Dashom Goldson safety, Michael Adams és Da'Quan Bowers is kérdéses.

Tippjeim:

Carolina Panthers- 1,36

Carolina-Carolina (dupla eredmény)- 1,61

Neccesebb tipp:

Cam Newton passzolt yardjai 225,5 felett- 1,74


Foci és kosár:

Tottenham -1 (ázsiai)- 1,40

Olympiacos- 2,45


RÓKAKOMA GONDOLATAI:

Trabzonspor-Legia warszawa, 1 (1,73) - kezdés 19:00 óra

  • A Trabzonspor olyan nevekkel erősített a nyáron, mint José Bosingwa és Florent Malouda, egy klublegenda halála miatt duplán motivált lesz. A Lazio ellen a hajráig 3-1-re vezetett, mielőtt pontot veszített, a bajnokságban otthon sokkal erősebb. A Legia ugyan vezeti a bajnokságát, de nincsenek róla jó véleménnyel, a lengyel klubfoci nincs a csúcson, két eddigi El-mérkőzéséből az egyiket megérdemelten veszítette el hazai pályán. Középpályán tartalékosan áll fel, három meghatározó játékosa sem áll majd rendelkezésre. A hétvégén ráadásul a tavaszi ezüstérmeshez látogat, igaz a Trabzonra a jelenlegi 3. vár. Tetszik az 1-es.

Genk-Rapid Vienna, 1 (1,70) - kezdés 19:00 óra

  • A belgák öt mérkőzést nyertek zsinórban, otthon már hetet, tehát kiváló formában vannak. Jó erőkből állnak, tavaly legjobb 32-ig meneteltek a Videotont 3-0-ra és 1-0-ra verve. Köteles László állandó kezdő, jól véd. A Rapid messze van rekordbajnok formájától Ausztriában, 12 bajnokin csak 4 győzelme van, nem hogy stabil formája, de még egy mérkőzésre elég határozottsága sincs. Minőségben elmarad riválisától, a házi társgólkirály nélkül pedig bajban lehet a kapu előtt, főleg annak fényébne, hogy a védelme mennyire problémás. A Genk szinte bebiztosíthatja továbbjutását, miért ne tenné meg?

Seriff-Tottenham Hotspur - kezdés 19:00 óra

  • A Seriff a moldovai bajnok, légiósokkal megtömve, jelentősen megerősödve jutott ilyen messzire. A hétvégén meglepetésre csak 1-1-re volt jó hazájában, ahol 12 forduló után 29 pontos és vezet. Az Anzsi ellen hazai pályán az első félidőben csak kapusán múlt, hogy nem kapott két-három gólt, a másodikban már jobban állta a sarat. Egy kezdő védő (4/0) eltiltott, a házi gólkirály még mindig sérült. A Tottenham több szempontból is jó választás, André Villas-Boas közismerten kedveli az Európa-ligát, mindig menetel csapatával, és immár megvan ehhez a kerete is. Rengeteg ütőképes, játékhoz szokott új igazolása padozik a bajnokságban, számukra ez tökéletes terep a bizonyításra. Paulinho (középpályás, 8/1), a bombaformába lendült Andros Townsend (középpályás, 7/1) és Kyle Walker (védő, 8/0) nem utazott. Emmanuel Adebayor és Aaron Lennon visszatért, játszhatnak. Nem látok veszélyt a Spursre, kevés gólos 2-es, valami 0-1, 0-2, 0-3... Duplázós szelvénybe jó lehet.

PSG, Sahtar és gólok Manchesterben

Rókakoma folytatja! Üdvözlet!


Anderlecht-Paris Saint-Germain, 2, ázsiai hendikep -1 (1,65) - kedzés 20:45 óra

  • Ez az Anderlecht nem a Juhász Roland féle néhány évvel ezelőtti csapat. A jelenlegi rendkívül fiatal, pénteken 21 éves átlagéletkor jött össze a kezdőben, így verte 2-0-ra a sereghajtó Monst egy olyan mérkőzésen, amelynek az elején simán két gólt is kaphatott volna.
  • Támadásban remekel, védekezésben botrányos csapat, jól jelzi a gondokat a 3-0-s Olympiakosz elleni vereség, ami a látottak alapján inkább döntetlenre állt, de úgy nehéz, hogy képtelen kihasználni helyzeteit.
  • Most pedig nem sok lehetősége lesz, a PSG az utolsó öt mérkőzéséből négyszer nem kapott gólt, bombaerős, rutinos kerettel érkezik. Ezen felül a franciák mostanra csúcsformába lendültek és menetelnek.
  • Ahogy a Barcelonának kedden, a PSG-nek sem kötelező a győzelem, de a csoport leggyengébb csapatát miért ne verné meg és tenne újabb lépést az első hely és a tavasz felé. A motivációt nem tudom megkérdőjelezni.

---

Manchester United-Real Sociedad, több mint 2,5 gól (1,70) - kezdés 20:45 óra

  • Nehéz megbízni ebben a Manchester Unitedben, persze a Real Sociedad sem muzsikál valami fényesen, szinte alig nyer mérkőzést. Ettől függetlenül kellemetlen ellenfél, amely rendkívül peches, hogy nincs legalább egy pontja két forduló után. A Sahtar ellen végig támadott, mégis kikapott, míg a Bayer Leverkusen az utolsó pillanatokban lőtt szabadrúgásgóllal gyűrte le.
  • A Vörös Ördögöknek a halvány donecki produkció után hazai pályán azonban produkálni kell, minőségben egyértelműen riválisuk fölé nőnek, de sok ilyen mérkőzést nem tudtak megnyerni ebben a szezonban.
  • Szerintem a hazai védelem megint nem ússza meg, de a fogadkozásokból nézve a másik oldalon sem állnak meg egy találatnál Van Persiék. Mivel a hazaikból bármit kinézek, így az 1-es helyett itt inkább a gólokat favorizálnám, a spanyolok helyzete még nem reménytelen, nem hiszem, hogy beállnának védekezni és az egy pontra hajtanának. Bátor csapatnak tűnik, amelyet 6 ezren buzdítanak majd, összejöhet a legalább három gól, ahogy az MU Leverkusen ellen találkozóján is.

---

Bayer Leverkusen-Sahtar Doneck, X, 2 (1,88) - kezdés 20:45 óra

  • A Bayer Leverkusen otthon borzasztóan erős, nem nagyon hibázik, egyedül a Bayern München távozott innen valamivel. Most mégis úgy érzem, hogy a Sahtar is elérhet egy pontot. A németek ereje és minősége ismert, a bajnokságban tartják a bajorok és a Dortmund tempóját, sorban nyerik a találkozókat. Védelmük az, amely megingatható, támadásban általában megoldják a feladatot.
  • A Real Sociedad ellen jócskán megszenvedett, a Manchester United után pedig csak futott szinte végig a BL-nyitányon, ezek már kevésbé meggyőző eredmények.
  • Az érkező azonban a nyári átalakulás ellenére is veszélyes, sőt egyre inkább veszélyes. A Sahtar számomra keretben simán felveszi a versenyt a hazaiakkal, az új igazolások kezdenek egyre jobban muzsikálni, a csapat pedig az utolsó hét mérkőzésén veretlen.
  • Egyenlő erők küzdelmében pedig nem vagyok meggyőződve róla, hogy a Sahtar nagyon erőltetni fogja a támadást, védekezésben pedig tud masszív lenni. Ezért úgy érzem, hogy kihúzhatja egy ponttal Leverkusenben, a gólokat így nem merem bántani.
  • Az itteni három tipp közül ez a leggyengébb - teszem hozzá.

A Barca, a Chelsea és az Atlético

Rókakoma jelentkezik! Sziasztok!


AC Milan-Barcelona, 2 (1,62) - kezdés 20:45 óra

  • Jogosan teszik fel a kezüket azok, akik azt mondják, hogy az idegenben bukásra hajlamos, és az új szezonban Glasgowban és például Pamplonában a hétvégén támadásban impotens Barcelona oddsában nincs érték Milánóban.
  • Elképzelhető, de nem lehet szó nélkül elmenni az a kilátástalan helyzet mellett, amely a piros-feketék idényét jellemzi. Eleve elmaradtak a nyári erősítések, így nem is akkora meglepetés, hogy a védelem borzalmas hibákat vét, támadásban Mario Balotellin kívül nincs ütőképes játékos és a középpályán sem látszik az átütőerő.
  • Ehhez adódik az állandó sérüléshullám, amely ezúttal Christian Abbiait, Balotellit, El Shaarawyt, továbbá régebből Mattia De Scigliót, Daniele Bonerát és Giampaolo Pazzinit kénytelen nélkülözni. Ezen felül Mamadou Niang nincs a BL-keretben.
  • Ez azonban csak egy részlet, aki látta játszani a Milant az idényben tudja, hogy nagyon nem áll össze a kép, nincs elképzelés, masszivitás, ami már varrható Massimiliano Allegri nyakába.
  • Ez a Milan nem a tavaszi Milan, és ez a tény mellett nekem eltörpül, hogy a Barcelonának nem kötelező nyerni, hogy idegenben tud elképzelés nélkül focizni, hogy Clásicót játszik a hétvégén és például Lionel Messi nem 100 százalék, hogy kezdőként lép pályára. Akkor is 2-es.

Schalke-Chelsea, 2, döntetlen nélkül (1,55) - kezdés 20:45 óra
nagyobb oddsért:
Schalke-Chelsea, a Chelsea több mint 1,5 gólt lő (2,00) - kezdés 20:45 óra

  • Amit a Milanra leírtam, valamilyen szinten tartom a Schalkéra is. A különbség annyi, hogy a nyáron itt komolyabb szándék mutatkozott a keret megerősítésére, a rendkívül makacs sérüléshullámmal viszont nem számolhattak.
  • Jelenleg Klaas-Jan Huntelaar, Jefferson Farfan, Marco Höger, Kirjakosz Papadopulosz és Chinedu Obasi nincs, miközben Kevin-Prince Boateng térdét fájlalva vállalja a játékot, Julien Draxler sem 100 százalékos. Ez azért ütős sor.
  • A szekér ugyan megy, hiszen az utolsó 10 tétmérközésén 8-1-1 a mérleg, de nem volt igazán erős ellenfél közben, pontosabban egy igen. Számomra pedig a Bayern München elleni 0-4 az igazi értékmérő, nem az Augsburg, a Braunschweig vagy a halvány napot kifogó Basel legyűrése.
  • Ráadásul egy olyan Chelsea érkezik, amely sokkal nagyobb tapasztalatot szállít, mind a keretében, mind az edzői poszton. Tehetségben mérhetetlen háttérrel rendelkezik, egyetlen sérültje Ashley Cole, és ehhez adódik, hogy a kezdeti bajok után erőre kapott és sorban nyeri a mérkőzéseit, szép számmal lőve a gólokat.
  • Gelsenkirchenben senkinek sem egyszerű nyerni, de a Schalke hétvégén is kettőt nyelő, halovány védelmét, sok sérültjét, számomra nem teljesen versenyképes keretét, a Chelsea győzelmi kényszerét, formáját és teljes keretét elnézve José Mourinho legénységének most mégis összejöhet.
  • Szép az odds a 2-esre, megfontolnám, de egy fokkal jobban tetszik, hogy a Chelsea több mint 1,5 gólt lő ennek a védelemnek. Mivel a Basel ellen látszott, azért hátul néha zavarba hozható, így inkább a háromesélyes 2-es helyett erre szavazok, nehogy 2-2 legyen véletlenül a vége.

---

Austria Wien-Atlético Madrid, csak az Atlético lő gólt (2,00) - kezdés 20:45 óra

  • Az Austria eddigi két BL-mérkőzésén poztitív csalódás, hiszen a Porto ellen egy pontra és egy gólra rászolgált volna, míg a Zenit otthonában 0-0-t ért el. Az utóbbi mérkőzés volt számomra a beszédesebb, ugyanis támadásban nem sok veszélyt okozott, a Porto ellen is igazából hátrányban kezdett megindulni.
  • Formája borzasztó, öt tétmérkőzés óta nyeretlen és máris 12 pont a hátránya az éllovas Red Bull Salzburg mögött. Ezúttal két középpályását nélkülözi.
  • A csoport papíron legerősebb ellenfelével szemben defenzív játékot várok a bécsiektől. Eleve egész Európa egyik legjobb védelme és kapura érkezik, másrészt az Atlético bombaformában érkezik, még ha a hétvégén fáradtnak is tűnt és kikapott.
  • Elképzelhetőnek tartom, hogy a mérkőzést irányítása alatt tartó vendégek egy góllal megelégszenek és utána már csak ki akarják húzni, ezért nem szívesen játszanám a hendikepet, helyette a 0-ra győz opcióban látok fantáziát.
Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás