Rókakoma érkezik! Sziasztok!


Fernando Verdasco-Gael Monfils, 2 (1,66) - 21:00 óra

  • A világranglista 30. és 43. helyezettje találkozik a Winston-Salem-i férfi tenisztornán, a tét a negyeddöntőbe jutás.
  • Verdasco rutinos, jól ismert, leginkább salakos, de kemény pályán is jó teniszező. Talán túl van már pályafutása csúcsán, az idei szezonja egy nagy katasztrófa volt a tavasz végéig, de a nyáron magára talált. Az utóbbi hetekben salakon nyert hat mérkőzést, döntőzött és negyeddöntőzött, míg előtte füvön nyolc között szorongatta Andy Murrayt Wimbledonban. A júliusi salakos tornákon döntőzött Bastadban, majd a nyolc között esett ki egy egyaránt kétesélyes mérkőzésen, az utóbbin éppen Haase ellen. Kemény pályára frissen tért vissza, egy kötelező győzelemmel kezdett és a hét számára fontos lehet a US Open előtt, mivel szoknia kell a borítást. Első meccse döcögősre sikerült, de egy amerikai specialista ellen nem is volt egyszerű, aztán nagy nehézségek árán, a döntő játszmában brékhátrányból fordítva vágott vissza Kitzbühelért Robin Haasénak, aki nem tartozik a legjobbak közé a borításon.
  • Monfils sérülésekkel bajlódott az idén, a tavasz végén tért vissza úgy igazán. Óiási formába lendült és hősies mérkőzéseket játszott a Roland Garroson és előtte. Azóta feltűnt füvön, de szokásához híven kihagyta Wimbledont, mielőtt salakon is átlagosat nyújtott júliusban, 6-3-as mérleget összehozva és azért jónevű ellenfelektől kikapva. Az év elején játszott utoljára kemény pályán, amikor tűrhetően teljesített, volt egy elődöntője, egy negyeddöntője és két kört ment az Australian Openen. Az eheti nyitányon egy elvárható, de akkor is rendkívül sima győzelemmel tért vissza a borításra (6:2, 6:2), mielőtt megizzadt a kemény pályán az elmúlt két hétben várakozáson felül teljesítő, kiváló évet futó Tommy Robredo ellen.
  • A motiváció meghatározó faktor lehet a US Open kapujában, két ilyen rutinos versenyző közül nehéz megjósolni, ki akar jobban tartalékolni. Monfils számára a most rajtoló kemény pályás idény is fekszik, inkább játszik erőteniszt és tehetségben is felveszi a versenyt Verdascóval, sőt! Egy alapvonalról zajló háborúra van kilátás, ami ezen a gyors felületen inkább a franciának kedvez, ahogy az egymás elleni (3-0 Monfils javára, igaz szoros mérkőzések voltak) és az idén látottak ezen a borításon. Nem biztos, hogy eldől két szettben, de több potenciált látok Monfils teniszében!