Keddi tippeivel Rókakoma jelentkezik! Szevasztok!
A hétfői nap hőse nálam 'Yossarian' volt, aki szakértő bejegyzésével jósolta meg, hogy a Tour de France időfutamát bizony nem a bukik esélyese, a szám négyszeres világbajnoka, Fabian Cancellara nyeri, hanem a bombaformában szereplő, összetettre hajtó Bradley Wiggins. A másik bravúr 'Arcsike' nevéhez fűződik, aki Davigyenko vereségét mondta meg előre 3 feletti oddszért. Szép volt, gratulálok!
Az U19-es olvasói tippek nem sültek el túlságosan jól, sajnos igazán egyiket sem néztem át saját magam. Sebaj, legalább az orosz másodosztállyal szépen nyertünk. Saját kazah kalandom teljes sikerrel zárult, többek között egy 3-as szorzó hozott pénzt a konyhára, és a norvég gólok sem maradtak el a Fredrikstad-Lilleström bajnokin, míg az egyes tényleg nem érte meg 1,70 körüli tétért.
Ennyi elég a hétfőről, folytassuk keddel!
RÓKAKOMA KEDDI TIPPJEI:
B36-Linfield, 2 (1,90) - kezdés 19:00 óra
B36-Linfield, 2, ázsiai hendikep 0 (1,40) - kezdés 19:00 óra
- A Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulója, a feröeri és az északír bajnok a 0-0-s mérkőzés után jön a visszavágó.
- Több beszámolót olvastam az első találkozóról, amelyen hatalmas hazai fölény mellett 2-0-s, 3-0-s eredményt tekintettek reálisnak a tudósítások, a Linfield büntetőt hibázott és volt egy meg nem adott találata is Mark McAllister révén. A másik oldalon egy kapufáig jutottak.
- A B36 szenved az új bajnokságban, utolsó 11 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, és a hatodik helyen tanyázik 15. fordulót követően.
- A Linfield első tétmérkőzését játszotta a múlt héten két hónap után, így nem lehet formáról beszélni, maximum szezon elejiről.
- Csapathíreket minden erőfeszítésem ellenrée csak a vendégeknél oldaláról találtam: a támadó, Matthew Tipton vádlisérülés miatt nem lesz ott a visszavágón, ami hétfőn vált hivatalossá. A Michael Gault, Albert Watson és Philip Lowry hármas továbbra is pihen. Legalább az első mérkőzést kihagyó kapus, Alan Blayney visszatérhet.
- Szerintem a visszavágón kijön a csapatok közötti tudáskülönbség, de mivel megint lehet, hogy a döntetlen kihúzására megy majd a B36, így esetleg biztosítani nem árt a fogadást.
---
Atlético Paranaense-Ipatinga, 1 (1,50) - kezdés 02:00 óra
- Nem sok 1,50-ért a hazai egy ilyen gyászos formában lévő csapatra, de...
- Az Atlético tavaly esett ki az élvonalból, mégpedig éppen, és nagy halnak számít a másodosztályban. Célja egyértelmű, azonnal visszajutni
- Ennek ellenére eddig szenved, öt forduló óta nyeretlen.
- Persze ez annyira nem meglepő, mert nagy volt a felfordulás a klubnál, edzőváltás történt, majd a vezetőség igazolásokkal igyekszik javítani a helyzeten, miközben az új tréner, Jorginho irányítása alatt lassan megindulni látszik a szekér.
- Az előző körben az éllovas Atlético Mineiro otthonában négy forduló után először találtak be, sőt 2-0-ról álltak fel, igaz, végül elvéreztek, de legalább elindultak.
- Az Ipatinga éppen az ellenkező utat járta be, a harmadosztályból jutott fel, de zsinórban hat vereséggel ideális jelölt lehet a kiesőhelyek egyikére.
- Kerete meg sem közelíti a hazaiakét, támadásban nem okoz elég veszélyt.
- Pont olyan együttes, amely ellen az Atlético megindíthatja a szekeret, amelyet a múlt héten már kis híján sikerült kilökni a mérete kátyúból.
- Fontosabb hiányzó mindkét oldalon egy-egy van - nem ezen fog múlni.
- Jónak érzem az egyest, itt nem a tabella és az eredmények adják a lényeget...
---
First Vienna-Kecskemét, ázsiai hendikep +0,5 (1,91) - kezdés 17:30 óra
- Indoklás a kommentek között 16:51-kor.
---
Marosi Katalin-Valerija Szavinyih, 2 (1,50) - kezdés 20:30 óra
- Indoklás a kommentek között 18:09-kor.
KEDDI OLVASÓI MEGFONTOLANDÓK:
Felipemassa olvasónkon kívül eddig nem nagyon láttam tippet Malájziából, így most különösen örülök, K@méle0n fogadásainak, különösen azért, mert néhány gondolattal alátámasztotta őket.
K@méle0n malájziai tippjei:
Perak - Kedah, 1 (1,95) - kezdés 14:45 óra
Perak - Kedah, több mint 2,5 gól (1,66) - kezdés 14:45 óra
- Javában zajlik a Maláj Szuperliga, a 14 csapatos bajnokság már a 25. fordulójára készül.
- A Perak jelenleg a 4., alig egy pontra a 3. helyezettől, míg ellenfele, a Kedah holtversenyben a 12.
- A Perak utolsó öt meccséből hármat nyert meg, ráadásul ezt az előző hármon tette. Ellenfele 2-1-2-vel áll ugyanezen öt találkozó alatt.
- Annyira nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a dobogóért hajtó hazaiak negatív gólaránnyal állnak (34-39), ez azért párját ritkítja.
- Ráadásul a bajnokságot messze vezeti egy másik furcsa statisztikával, az eddig lejátszott 24 meccséből 18 végződött 2.5 fölött gól felett, így az elmúlt öt is.
- Ezek alapján a bátrabbaknak Perak-győzelmet ajánlanék, aki pedig biztonságra megy, kisebb, de még így is jutányos szorzóért mehet a gólokra.
---
Felda-Kelantan, 2 (1,44) - kezdés 14:45 óra
- Ugyanígy a maláj élvonalban járunk, a 11. helyezett fogadja az aranyérem várományosát.
- A Kelantan 57 egységgel, hétpontos előnnyel vezet, nem csoda, az utóbbi hetekben is jó formában futballozik, utolsó öt mérkőzésén négyszer nyert egy döntetlen mellett.
- Magabiztos védelemmel rendelkezhet, az 50-16-os gólarány meggyőző, és mindössze egyszer kapott ki 24 mérkőzés alatt.
- Idegenben három győzelem két döntetlen a mérlege az utolsó ötön, míg a hazaiaknál az otthoni forma két győzelem mellé három vereség.
- A Kelantan 15-9-es 2,5 alá/fölé statisztikája nekem nem elég meggyőző, lehet, hogy gólzápor lesz, de benne van a pakliban az ellenkezője.
- A győzelem habár borítékolható, én mégsem raknám betonszelvényre, hiszen ekkora előnnyel ennyi meccs után egy idegenbeli döntetlen simán belefér. Viszont papírforma alapján elvárható a kettes.
---
Radi tippjei:
Sahtar Doneck-Metalurg Doneck, 1 (1,33) - kezdés 20:00 óra
Sahtar Doneck-Metalurg Doneck, 1, ázsiai hendikep -1 (1,45) - kezdés 20:00 óra
Sahtar Doneck-Metalurg Doneck, 1, ázsiai hendikep -1,5 (1,775) - kezdés 20:00 óra
Sahtar Doneck-Metalurg Doneck, pontos végeredmény 2-0 (6,50) - kezdés 20:00 óra
- A Sahtar nyerte a bajnokságot (25-4-1; 80-18-as gólarány), a Metalurg 7. lett (12-6-12; 35-34-es gólarány).
- Az egymás elleni mérleg 13 (gy) 2 (d) 1 (v) a Sahtar szemszögéből.
- A vereséget 2010-ben a döntetleneket pedig 2006 ban és 2008-ban szerezte a címvédő.
- Utolsó öt egymás elleni meccsükből négyen 2-0 lett a vége.
- A veszélyt az jelentheti, hogy a Sahtarnál az Európa-bajnokságon szerepelt öt futballista nagy valószínűséggel mind hiányzik.
---
Több kommentben látott ajánlás alapján (Radi olvasónk érveivel):
Criciúma-Boa, 1 (1,53) - kezdés 02:00 óra
- A Criciúma a második, a Boa 10. a brazil másodosztályban 9 forduló után.
- A hazaiak saját pályájukon makulátlan, ötből ötös mérleggel állnak, és az utolsó ötön is remekeltek, 13 pontot gyűjtöttek.
- A Boa négy mérkőzésén négy pontra volt képes idegenben, az utolsó ötön 2-1-2-t hozott össze. Az utolsó mérkőzését elbukta az ötödik Paraná ellen.
- Radi szerint a vendégek kapusgondokkal küszködnek.
- Ami a hazai ellen szól, hogy a Criciúma utolsó két Boa elleni bajnokiján nyeretlen (1 döntetlen és vereség), míg Lucca névre hallgató támadója eltiltott, aki eddig minden találkozón pályán volt és három találatot szerzett. Viszont hárman visszatérnek.
Ajánlott fogadóirodák:
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal




























Hozzászólás
Az oldalon csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólásokat.
Kérjük jelentkezz be, vagy ha még nem vagy tag, akkor regisztrálj!