Tőzsérék menthetik meg az évet

Bezzeg most nem nyert az Arsenal, öngóllal, tíz ember ellen vesztett két pontot Wiganben, míg a Liverpool 27 év után kapott ki a Wolverhamptontól, a ligautolsótól az Anfielden. Aki ezt így megmondta volna, az egy ufó. Nyilván senki.

No, mentsük meg az évet, a 100. bejegyzésemmel Tőzsér Daniékat és a bajnoki aranyra hajtó Genket részesítem előnyben. A második vendégek a hatodik Lokerenhez utaznak, és szerintem nem kapnak ki. Mert ha igen, könnyen odalehet az arany. Az Anderlecht tegnap a Kortrijk otthonában nyert és két meccsel többet játszva hét ponttal vezet. Úgyhogy kellenek azok a pontok. Ámen. 1500 forintot rakok rájuk.

Mivel ez volt az év utolsó blogbejegyzése, ezúton kívánok minden kedves olvasómnak Boldog Új Évet!!!!!!

Tippem:

Lokeren-Genk 2(x) - kezdés: 20.30


Arsenal, Liverpool, álé, álé!

Szeretett West Hamem nem kapott ki tegnap az Everton ellen, a meccsük első félidejében ráadásul gólok is estek, így megmentették a napot. A West Brom sajnos elhullott, ehhez kellett két figyelmetlenség - két elkerülhető fejesgóllal 3-1-es zacskó lett a vége. Ez a tipp elment, de senkit sem hibáztatok érte. Miért tenném?

Ma ismét Angliában vadásztam és két meccset kettőskötésben meg is raktam. Az egyik Arsenal-, a másik Liverpool-győzelem. Hogy miért? Nos, ha az Ágyúsok idegenben nem verik meg a Wigant, akkor semmit sem ér a Chelsea elleni diadal - még akkor is nyerniük kell, hogy legutóbb 0-2-ről fordított ellenük az Athletic és győzött 3-2-re -, a Liverpool pedig a kéthetes kényszerpihenője után frissen és vidáman fogadja a Wolvesot: ez is kötelező hazai házi feladatnak tűnik, mert ha nem, akkor a Vörösöknek a Premier League-ben sincs helyük.

Erre a két találkozóra 2000 forintot tettem fel, s ha úgy sülnek el, ahogy azt én szerettem volna, csaknem megduplázom ezt az összeget. Ez nem rossz. A Chelsea-meccset nem bántottam, mert a Bolton most szárnyal, jó a védelme is, ugyanakkor Drogbáéknak azért illene nyerniük és elkezdeniük a javítást. Mindegy, erre nem raktam.

Tippjeim (kettőskötésben):

Wigan-Arsenal 2 - kezdés: 20.45

Liverpool-Wolverhampton 1 - kezdés: 21.00

Gól Londonban...

No, a West Brom is elhullott, de erről majd később.

Mivel nyakunkon a West Ham-Everton, gyorsan írnék egy tippet. Szerintem a PL-meccs első félidejében valaki betalál. Az Everton picit esélyesebbnek tűnik, mármint elképzelhető, hogy nem kap ki, mivel West Ham-szurkoló vagyok, a csapatom ellen nem fogadok...

Tippem:

West Ham- Everton 0,5 gól az 1. félidőben  - kezdés: 18.30

PL-délután: megteszem az olvasói tippet II.

Kellemes napot kedves mindnyájatoknak! Hát, Ricsi, ezzel a Chelsea-pontszerzéssel befürödtünk, sajnálom, ha valakinek ezzel okoztunk néhány kellemetlen pillanatot, pláne, ha valaki így veszítette el az utolsó kis pénzét.

Nos, úgy döntöttem, mivel egyre többen raktok fel tippeket és itt a kedd, meg az újabb Premier League-forduló, ma is megteszem az olvasói tippet. Ezúttal szigo és suroo tippjeire szentelek néhány forintot.

Ők ketten biztosak abban, hogy a WBA legyőzi a Blackburnt-t, így nekem sincs más hátra, minthogy 900 forinttal támogassam ezt az ötletet. Meglehet, én inkább "az első félidőben lesz legalább egy gól"-ra tennék, de mivel ez most egy ilyen hét, legyen az, amit Ti, olvasók ajánlotok.

Köszönöm a hozzászólásokat és persze várom a további jóslatokat. Ma még jelentkezem...

Tippem:

West Bromwich Albion-Blackburn 1 - kezdés: 16.00

 

Arsenal-Chelsea: megfogadom az olvasói tippet...

Ez van akkor, amikor teszek az olvasóra. Természetesen nem kell rosszra gondolni, nem vagyok tahó. Pontosítok: arra teszek, amit az olvasó mondott. Vricsi4 szerint ma este megint nem tudja meverni az Arsenal a szörnyű formában lévő, de a Tottenham ellen valamit már mutató Chelsea-t az Emiratesben. Megfogadom tippjét, ahogy a heti összefoglalóban is bemutattam.

Ha netán mégsem jönne be, együtt búsulunk, ha pedig bejön, miért ne?, akkor pedig elméletben összecsapjuk tenyerünket. A harmadik fogadja a negyediket - minden megeshet, de az biztos, hogy jó meccset látunk majd. Nekem 1100 forintot megér ez a tipp 1,42-es odsszal, az Arsenal-fanoktól meg bocsánat. Na, Ricsi, akkor hajrá!

Sok szerencsét mindenkinek!

Tippem (ala vricsi4):

Arsenal-Chelsea 2 (x)

ui. Már holnapra is gyűlnek a tippek...

 

A Nagy Duplázás: ez volt a harmadik hét!

Felmerült, hogy ezzel a lendülettel képtelenség megduplázni az 50 ezer forintomat 2011. január 31-ig a napituti.blogger.hu-n. Nos, ezúttal ezzel a témával szeretnék foglalkozni a harmadik hét összefoglalása előtt. A felvetés teljesen jogos, ezt már akkor és annak megírtam, aki feltette. Ugyanakkor azt is mondtam, hogy ennek a játéknak – bízom benne, nem tartjátok szentségtörésnek – nem ez az elsődleges célja.
Amikor felkértek, örömmel mentem bele a játékba, jóllehet tudtam, nem feltétlenül fog erről szólni az én történetem (nem, nem magyarázom a bizonyítványt, ahhoz már kissé öreg vagyok). Mármint a duplázásról. Ugyanakkor nem tartottam mindezt felségárulásnak sem, hiszen a blog célja az, hogy minél többen „találkozzunk”, vitatkozzunk, elmélkedjünk, osszuk meg véleményünket. Persze, az is benne volt a pakliban, hogy kapok hideget-meleget, de, én ennek ellenére örömmel veselkedtem neki.
Félreértés ne essék, nem zártam és még most sem zárom ki annak a lehetőségét, hogy megduplázzam 50 ezer összeszedett forintomat. Ehhez azonban – és az olvasó jól látta – fel kellene rúgnom néhány szabályt. Még az is előfordulhat, hogy megteszem, de nekem sokkal fontosabb volt az, hogy játszva tanítsam azt, ami 14 éve a kedvenc hobbim. És azt is tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen „őrült”.
Viszont tudni kell a játékszabályokat, mert nem babra megy a játék. Ezt igyekszem mindenkiben megerősíteni, mert ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy ne húzd le magad a vécén, azaz ne veszíts el mindent. Remélem, ezzel megválaszoltam az egyik legfontosabb kérdést, ám ha van, vannak még, csak nyugodtan tegyétek fel. Ja, és várom a sok-sok tippet. Beszéljük meg őket! No, akkor jöjjön a heti áttekintő, a végén pedig vricsi4 hétfői tippje az Arsenal-Chelsea-re...

HÉTFŐ

Remek hetet zártam, hiszen az összmérlegem 50 560 forint volt. Ez a hét azonban maga volt a pechszéria. De régen is volt, amikor a Le Havre kapujára egyszer lőtt a Nantes – azzal pedig nyert. A Setúbal-Sporting meccs első félidejében hiába volt gól, a kettőskötéssel 1000 forintom veszett oda. Az igaz, hogy a Makkabi Tel-Aviv megverte idegenben a Beer Shevát, ebből bejött 560 forint – összességében mégis veszítettem 440-et.
Összmérleg: 50 120 forint.

KEDD

Kedden folytatódott a „vicces” hét, igaz, nem tudtam rajta nevetni. Miközben a Lorient nem kapott ki a Montpellier-től, addig a Celtic otthon képtelen volt legyőzni a Kilmarnockot. Sőt, 55 év után majdnem kikapott tőle. Mivel kettős volt a kötés, ezt 2000 forintom bánta.
Összmérleg: 48 120 forint.

SZERDA

És akkor jött a szerda: az ütött-kopott Monacóban bíztam a Sochaux ellen (2-1), itt is a nehezebb jött be, a spanyol kupameccs viszont megint feloldotta az erősnek vélt kettőskötést. A Betis otthon kapott ki 2-1-re a nagynevű Getafétól, így újabb 2000 forint esett áldozatul. A fejemet fogtam, de higgadtnak kellett maradnom.
Összmérleg: 46 120 forint.

CSÜTÖRTÖK

Nos, ezt a napot feltöltődésre használtam bár a Larissza-AEK görög kupameccsen a vendégeket favorizáltam volna. Nem tettem, de természetesen az athéniak agyonverték a kicsi Larisszát…
Összmérleg: 46 120 forint.

PÉNTEK

Eljött a Karácsony, ezen a szép és szent napon arab barátaink futballoztak csak, így két egyiptomi bajnokit választottam ki magamnak. Nem volt kötés, de szerencsémre az el-Maszri odahaza, a Zamalek pedig idegenben győzött – így a karácsonyfa alá végre győztes szelvényeket kaptunk, kaptam. Előbbire 550, utóbbira 275 forint pluszt kaptam, összesen 825-öt.
Összmérleg: 46 945 forint.

SZOMBAT

A szombat is kimaradt, engedelmetekkel, hiszen tulajdonképpen semmi sem történt a futballpályákon…
Összmérleg: 46 945 forint.

VASÁRNAP

Felemás érzésekkel, ezt a hetet tipikusan pechhel zártam. A fő kettőskötésem bejött, azaz a Manchester United 2-0-ra nyert, csakúgy, mint a Bolton. Erre a szelvényre egy ezrest kaptam. Ott volt viszont a kicsit rizikósabb másik: nem gondoltam volna, hogy ennyire az. A Derby County meccsét elhalasztották, de a Sheffield United-Hull City másodosztályú kiesési rangadót megrendezték. Azt szerettem volna, ha a hazaiak nem kapnak ki: a második félidőben már 0-2 volt az állás, innen egyenlített a United. A 93. percben ők jöhettek szöglettel – a 94. ben pedig Jimmy Bullard a Hullnak nyerte meg a meccset. Mi ez, ha nem pech? 945 forint mínusz, a napot így plusz 55 forinttal zártam 1500 helyett…
Összmérleg: 47 000 forint.
Itt tartunk most, tehát 50 560 forintról 47 000-re jutottam. Innen már  csak felfelé vezethet az út! Hétfőn természetesen folytatódik a játék a napituti.blogger.hu-n.
------------------------------------------------------------------------------
VRICSI4 HÉTFŐI TIPPJE:
Egyik olvasóm, vricsi4 szerint az esti Arsenal-Chelsea angol bajnoki csúcsrangadón az Arsenal nem nyerhet. Úgy véli, a Chelsea most vet véget vesszőfutásának, de legalább egy ikszre képes lehet, Egy szó mint száz: Arsenal-Chelsea 2 (x).

betclic.hu
Felül látható, hogy állok most Fotó: betclic.hu

Anglia újra focizik (öt meccs+olvasói tippek!)

Néhány órás pihenőt követően, szép Karácsony ünnepe után szinte azonnal pályára szaladnak Anglia szerte a csapatok, amit mi is szeretnénk kihasználni. Bár pár meccset elhalasztottak a zord körülmények miatt, azért jócskán akad találkozó, amit szeretnék megragadni.

Ám még mielőtt elmondanám, néhány szó a péntekről. A két egyiptomi bajnoki bizony úgy alakult, ahogy szerettem volna, így a sorozatos pechek (mert azok voltak...) után végre érvényesült a szakértelmem. Már ideje volt, köszönet érte a két arab-afrikai alakulatnak. Remélem, akadtak, akik a karácsonyfa alá odatették a tippjeimet - ez volt az én ajándékom nekik, nektek.

Öt (!) meccset néztem ki magamnak, jóllehet, a Leyton Orient meccsét lefújták a tél miatt. Így maradt négy, ezeket, reményeim szerint megrendezik.

Két darab kettőskötést teszek meg (a meccsek 16 órakor kezdődnek):

Manchester United-Sunderland 1

Bolton-West Bromwich Albion 1 (x)

Ez a kettő picit kockázatosabb...

Derby County-Doncaster 1 (x)

Sheffield United-Hull City 1 (x)

E pillanatban, a két fogadást követően - az első kettőre 2000, a második kettőre 945 forintot téve - 44 000 forintnál járok, az utóbbi idők sajnos megtették hatásukat. De nem adom fel, mély levegő és hajrá...

Yossarian tippjeivel összehasonlítva az enyémet kiderül, hogy a manchesteri sikerben értünk egyet - mivel én kötöm, nekem elég a hazai siker, felesleges a további kockázat. Szerintem a Newcastle és a Villa meccseire inkább gólra kellene tenni, nekem nem egyértelmű az általa megadott fix tipp. Persze, ettől függetlenül bejöhet, s ha így lesz, én leszek az első, aki gratulál neki. A Gent-Bruges összecsapás akár meg is lehet a hazaiaknak, de az is lehet, hogy kevés gól születik majd. Mindenesetre én szorítok Yossariannak és mindenki másnak!

Nem baj, ha vitakozunk egyet a tippeken, várom a többiek jóslatait is a hozzászólásokban és a további napokban. Sok szerencsét!

Newcastle - Manchester City V 2,25

Gent - FC Bruges H 2,1

*(0-1) Manchester Utd. - Sunderland H 1,86

Aston Villa - Tottenham V 2,4

A karácsonyfa alá...

Üdvözlöm minden kedves olvasómat ezen az enyhe karácsonyon! Egy napot pihentem - bár az AEK-ra szerettem volna tenni, ha eljutottam volna az internethez -, de talán nem is baj, hogy szusszantam egyet. A szerdai spanyol kupameccs sajnos beigazolta rossz előérzeteimet, de most már mindegy, előre kell tekinteni (a Monaco bezzeg győzött).

A sebeket ezen a szent ünnepen már nem nyalogatom tovább, inkább nézek valami jó kis meccset. Pontosabban kettőt, méghozzá Egyiptomból. Szeretem ezt a ligát, amelynek első helyezettje, a Zamalek a 13. Wadi Deglához utazik, míg a 8. el-Maszri a 9. Makaszát fogadja.

Szerintem a listavezető ezt a kirándulást is behúzza, míg a közel azonos játékerőt képviselő csapatok csatáját a hazai Maszri nyeri.

Bízom benne, sikerül a karácsonyfa alá jó tippeket raknom, és ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldog, szeretetteljes Karácsonyt!

u.i. Az angol tippekre visszatérünk holnap vagy holnapután...

Tippjeim:

el-Maszri-Miszr Lel Makasza 1 - kezdés: 15.45

Wadi Degla-Zamalek 2 - kezdés: 18.00

Na, akkor majd a szerda!

Ááááááááá, nem hittem el. A Celtic képes volt 55 év után majdnem kikapni, de azzal sem mentem semmire, hogy a hajrában hozták 1-1-re a Kilmarnock elleni bajnokit. Vicc, hogy nem voltak képesek győzni. A Lorient legalább hozta az ikszet, igaz, semmire sem mentem vele. A hazaiak kapufát is rúgtak, sőt, többször egy az egyben hibáztak. Hihetetlen, ezt a Lorient-nak többel kellett volna nyernie. No, de ez bejött, mint ahogy a Valencia is, amely nem kapott ki, de inkább nyerhetett volna, ha befújnak neki 2 tizit. Sajnos mindhárom meccset láttam, higgyétek el, a Kilmarnocknak esélye sem volt, aztán egy kontra és mégis az lett. Eszméletlen.

Mindegy, itt a szerda, meg egy csomó meccs: ezek közül megint egy kettőskötéssel borzolom a kedélyeteket. Az egyik a Ligue 1-ből, a másik a spanyol kupából való. Szerintem az idén elég béna Monaco most összekapja magát a Sochaux ellen, míg a másodosztályú, valaha szebb napokat látott Betis szerintem megcsípi a Getafét. Bár a spanyol kupa lutri, azért megkockáztatom.

Tippjeim:

Monaco-Sochaux 1 (x)  - kezdés: 19.00

Real Betis-Getafe 1 (x)  - kezdés: 20.00

 

Keddi latolgatás

Üdv mindenkinek, ahogy ígértem, ismét itt vagyok. Mint nyáron a szúnyog - nem lehet lecsapni. Ám azért remélem, nem is akartok. Még akkor sem, ha a tegnapi kombóm elszállt a Le Havre jóvoltából. Volt szerencsém látni a meccset, a Nantes-nak két komoly helyzete volt, abból az első bement, míg a hazaiaknak a hosszabbításban is legalább ennyi lehetősége akadt, a meccsen ennél sokkal több. De a francia másodosztályban nem szerették volna, ha nyerünk. Bezzeg, ha a Serie B-s Albinoleffe-Piacenza ikszre teszünk (1,33-as volt az oddsza a meccs előtt, ami elég bundagyanús nekem - amúgy a SportHíradó is lehozta...).

Oké, szóval akkor kedd - és ismét Franciaország:

Szeretném BVass nevű kedves olvasóm tippjét megragadni, én is úgy látom, hogy a Lorient-Montpellier meccsen a hazaiak nem kapnak ki a bajnokin. A másik találkozó fix lenne, a Celtic ebben a hónapban három bajnokit kihagyott a halasztások miatt, odahaza szerintem legyőzik a Kilmarnockot. Két dolog: jobb csapat, a játékosok pedig éhesek a focira.

50 120-ról indultam (tegnap a kombó elment 1000 forintért, de az izraeli Makkabi Tel-Aviv 2-es jött 560-ért), most 2000 forintot tettem fel. Legyen mindenkinek szerencséje!

Tippjeim:

Lorient-Montpellier 1 (x) - kezdés: 21.00

Celtic-Kilmarnock 1 - kezdés: 20.45


u.i. Fél szemem a Valencia-Villarreal spanyol kupameccsen is rajta lesz (22.00), és a hazaiaknak szorítok majd...

 

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás