Barcelona vs Real Madrid - itt az El Clásico!!!

A klubfutball világbajnoki döntője, az a találkozó, amelyről mindenki szuperlatívuszokban beszél. A szezon egyik leginkább várt összecsapása, a meccsek meccse, ahol Lionel Messi és Cristiano Ronaldo serege feszül egymásnak. Egy szóval: ünnep.

Ez vár ránk ma este, ami már önmagában fantasztikussá teszi ezt a taknyos-nyákos hétkezdetet. Kint esik a hó, a Bernabéuban legfeljebb csillaghullás lehet. Szerintem lesz is.

Úgy vélem, a Real Madrid NEM tudja megismételni azt, amit 2007. december 23-án tett, azaz Katalóniában legyőzte a Barcelonát (1-0). Azt látom, hogy bár Ronaldóék fogadkoznak, iksznél többre nem futja majd az erejükből.

Higuaín ráadásul az utolsó pillanatban kiesett a fővárosi támadósorból - lehet, hogy a kispadra leülhet -, míg a Barcánál minden sztár bevetésre kész. Ismerve azonban Mourinhót, bármi elképzelhető, de annak az ellenkezője sem kizárt.

A tabellán első blancók az egy ponttal mögöttük álló katalánokhoz utaznak, akik az elmúlt két kiírásban, ebben a leosztásban elverték őket (2-0, 1-0 - ez utóbbi napra pontosan egy esztendeje történt). A Barca ugyanakkor idén otthon sebezhetőbb, hat meccsből egy iksz és egy Hércules-zakó is rontotta a mérleget. A Real idegenben Mallorcán és a valenciai Levante otthonában hagyott két pontot (egyaránt 0-0), négyszer viszont győzött (Sociedad, Málaga, Hércules, Gijón). A hazai gólarány idén 12-5, ehhez társul 13 pont, míg a vendég gólarány 10-3, ehhez jön 14 pont.

Mourinho agytröszt, ha hű marad önmagához, akkor ebből akár egy 0-0 is kisülhet...

A Betclic 2-es odsszal adja a Barcelona újabb sikerét, a duplaesély ebben az esetben 1,3-as pénzt ér.

A meccs 21 órakor kezdődik.

Tippem: Barcelona-Real Madrid 1, X

Nyolckor kezd a Gremio!

Nesze neked, Viva, La Liga: miközben a Santander hihetetlen bravúrral hozta hazai meccsét az esélyesebb Depor ellen (a pálya talaja olyan mély volt, mint a Mariana-árok), a Gijón újabb kínos vereségbe szaladt bele (ha kirúgják az edzőt, senki se csodálkozzon). Pedig a hazaiak már a 2. percben előnybe kerültek, ám a Sociedad gyorsan egyenlített, a szünet előtt meg átvette a vezetést. Hiába nyomott "ezerrel" az egyenlítés érdekében a Sporting, a végén, a 92. percben, egy kontrából újabb gólt kapott. Ki kellett támadni...Azért a santanderi sikernek kifejezetten örülök.

No, de itt az újabb meccs: és a napituti történetében elsőként Brazíliába repülünk át, ahol a 18. Guarani a 4. Gremiót fogadja - a vendégekre kifejezetten jók az oddszok (2-es szorzó fölötti...).

Szóval a brazil első osztály: az oddszadás mindenesetre érdekes, hiszen a hazaiak az elmúlt hat meccsükből egyet sem nyertek, mi több, a 20 csapatos liga jelenleg legrosszabb formában lévő alakulata. Eközben a látogató a 3. legjobb.

Vagy valamit nagyon tudnak a szorzókat kitalálók, vagy nem. Én mindenesetre meglovagolnám ezt a duplaesélyt. És csak azért duplaesélyt, mert e felállásban a Gremio egyszerűen képtelen a Guarani ellen idegenben nyerni. Meglehet, ez a "jó" oddsz kulcsa...

No, akkor lássuk a medvét.

A meccs 20 órakor kezdődik.

Tippem:

Guarani-Gremio 2 (X)     

Viva, La Liga!!!

Ez azzz!!!! A Pacos kisebb meglepetésre 1-0-ra győzött az Olhanense ellen, míg a Monaco ikszre hozta meccsét a Nice ellen. A portugál meccsen korán eldőlt minden, míg a franciáknál a 85. percig a hazaiaknak állt a zászló, ám akik megfogadták duplaesélyeimet és netán kettős kötésben meg is játszották, boldogan és elégedetten hajthatták nyugovóra kobakjukat.

Nekem is édes álmom volt - még gólt is lőttem Németország válogatottjának...beteges? áááá, dehogy! -, de mint már oly sokszor mondtam, a fanfárokat nem hallgathatom sokáig, bármennyire is édes a dallam, amely belőlük árad. Jön a következő feladat, máris készen kell állni a következő tettre.

Találós kérdés: tegnap ugye Portugália és Franciaország volt a célállomás, de melyik az az ország, amelyik a kettő között található meg Európában? Na melyik? Ige, Spanyolország! S ha már Hispánia, akkor La Liga, vagy Primera Division, ahogy tetszik.

Szóval az első osztály. Vasárnap délután a bajnokság futottak még kategóriájába tartozó együttesek jutnak általában szóhoz, én ezek közül választanék kettőt.

Sporting Gijón-Real Sociedad: a 17. a 10.-et fogadja, s bár majdnem minden ellene szól, én mégis úgy vélem, a Gijón nem engedi oda az összes pontot a jobb formában lévő vendégeknek. Legutóbb, 2008 márciusában 1-0-s hazai siker született, s bár a Sporting öt meccse nem nyert, szerintem tényleg nem kap ki. A Real Madrid is alig bírta legyűrni, az Osasuna is csak szerencsével diadalmaskodott (egyaránt 1-0), én viszont úgy vettem észre, hogy van tartása ennek a csapatnak. És ezt ma be is bizonyítja!

Santander-Deportivo: hasonló a helyzet ebben a szereposztásban is, a 16. a 13.-at látja vendégül, tehát elvben jobb csapat érkezik soros ellenfeléhez. Ezt a párosítást a múlt is nehezíti: a Racing legutóbb 2006 novemberében, Spanyol Kupameccsen nyert a La Coruna ellen, az elmúlt öt évben a bajnokságban viszont szinte semmi sem jött össze ellenük. No, talán most!  

A találkozókra egyaránt 17 órakor kerül sor.

Ismét két "nehéz" meccs, íme a két duplaesély!

Tippjeim:

Sporting Gijón-Real Sociedad 1 (X)

Racing Santander-Deportivo La Coruna 1 (X)

Célállomás: Portugália és Franciaország!

Hejjnye, a Lokinak megint nem sikerült idegenben nyernie, de az egyik ponot legalább megmentette Pápán, jóllehet öt perccel a vége előtt még vezetett. A bajnoki címvédés távolodóban...

Mi pedig menjünk tovább a távoli Portugáliába, ám mivel mindjárt kezdődik a meccs, nem tudok sokat róla beszélni. A 12. Pacos a 7. Olhanensét fogadja, s úgy vélem, hogy a borzasztó forma ellenére (öt meccse nem nyert odahaza) az egyik pontot legalább otthon tartja.

Ehhez szeretném hozzárakni a Monacót. A hercegségbeliek is gyatrán szerepelnek, a 17. helyen szégyenkeznek. A Nice a 15., de szerintem itt sem a vendégek örülnek majd. Bízom jóstehetségemben...

Íme a két duplaesély. A portugálok 17 órakor, a franciák 19 órakor kezdenek. Jó szurkolást!

Tippjeim:

Pacos Ferreira-Olhanense 1 (X)

Monaco-Nice 1 (X)

Loki! Szedd már össze magad!

Tralalalaaaaaa! Ez is megesett! Magyar első osztályú, azaz NB I-es meccs predikciója következiiiik!

Ám mielőtt belekezdenénk, egy szó a szerdai Rangers-MU meccsről. Ollé! Rooney a 86. percben, tizenegyesből (igen, csodák csodájára ezúttal az én csapatom lőtte) nyerte meg az angoloknak a BL-csatát, ezzel örömet okozott nekem és remélem sok olvasómnak. Thank You guys!

A messzi Glasgowból péntek délutánra, Magyarországra (édes otthon...), pontosabban Pápára költözünk, ahol a mostanság ütött-kopott Debrecen vendégszerepel. A bajnoki címvédő egy hete Szombathelyen szaladt bele a nagykésbe (0-3), de a Lombard sem lehet büszke teljesítményére: ők otthon kaptak egy ötöst a Fraditól.

Két lelkileg megviselt csapat találkozik ma a Dunántúlon - és úgy látom, a Lokinak van több esélye a javításra. Mert tőle még akkor is sokkal több kell, ha a jövő hét szerdán Harkivban játszik Európa-liga-meccset a csapat.

A hajdúságiak ráadásul márciusban 5-1-es diadalt ült Pápán, ahol szinte napra pontosan tíz éve kapott ki utoljára (3-2). Ám még mielőtt hozsannáznánk a Debrecent, szögezzük le: egyáltalán nem lesz sétagalopp ez a találkozó a számukra.

Hogy miért? Nos, mert ebben a szezonban két ikszen kívül (Paks 2-2, MTK 0-0) négyszer kikaptak és egyszer sem győztek. Ha azonban komolyan gondolják a címvédést, akkor ezen a borzasztó statisztikán mihamarabb javítaniuk kell. Mondjuk most!

A találkozó 17 órakor kezdődik a Perutz Stadionban. 

Tippem:

Pápa-Debrecen 2 (X)

BL: Glasgowban portyázik az MU!

A Real Madridnak köszönöm szépen keddi ragyogó teljesítményét (4-0 Amszterdamban) - és most ne beszéljünk José Mourinho csapatutasításáról és Xabi Alonso, illetve Ramos teljesen egyértelműen szándékos önkiállíttatásáról. Az Arsenal viszont szégyellje magát, egyrészt mert a bónusztippemet elvitte - ezzel kellemetlen helyzetbe hozott hűséges olvasóim előtt -, másfelől, mert egy angol topcsapat nem játszhat ennyire szánalmasan. Oké, ha Kassai Viktor 0-0-nál megadja a tizenegyest a londoniaknak - az volt -, akkor más a baba fekvése, de a végén 2-0-ra kikaptak és ez az, ami számít. No, de a főtipp, a Real-siker azért legalább úgy feküdt, ahogy kellett. Jól van.

Szerdán is BL, ezúttal kapcsoljuk Glasgow-t, Sir Alex Ferguson szülővárosát. Meglehet, az öreg beugrott gyermekkora kedvenc kocsmájába, bevágott egy pintnyi sört, aztán ment a csapatához - a Manchester Unitedhez, hogy megleckéztesse szülővárosa csapatát. Úgy vélem, a sör kellően hideg volt, a menedzser agyában a fogaskerekek így súrlódásmentesen foroghattak. És kitalált valamit, hogyan kellene Skóciában is győztesen megvívni Britannia Csatáját.

Rooney kezd, s minden bizonnyal bebizonyítja, kár volt őt egy kis hetyegés miatt leírni. Túró a fülébe, mert megérdemli, viszont focizni nem felejtett el. A két csapat elsőkörös 0-0-ja után mindenképpen javítana az MU, s szerintem fog is. Már most továbbjuthat. Már most megnyugtathatja a szurkolókat. Már most.

A meccs természetesen 20.45-kor kezdődik.

Tippem:

Rangers- Manchester United 2 (X)

BL: Amszterdamban a Real Madrid!

Nos, a Duisburg 2-2-es döntetlennel zárt a Cottbus ellen, ezzel a kicsi intő jel - miszerint 6 éve képtelen legyőzni ellenfelét odahaza a Dusiburg - beigazolódott. Ilyenkor a duplaesély kifizetődő, nem árt, ha erre is figyelünk.

Kedden tovább utazunk képzeletbeli kalandtúránkon: Németország után a szomszédos Hollandiába repülünk. A fővárosban (a királyi főváros Hága) a Real Madrid vendégszerepel, Suárezéknek pedig fel kell kötniük a gatyát - mert nem nyernek az El Clásicóra készülő blancók ellen.

Az az érzésem, még a döntetlenért is meg kell majd küzdeniük, jóllehet, a madridiak számára ez is továbbjutást érne. Ezt is vegyük figyelembe, ha pénzt pakolunk a minden bizonnyal érdekes és ha minden igaz, többgólos meccsre.

Tippem:

Ajax Amszterdam-Real Madrid 2 (X)

(bónusz: úgy vélem, az Arsenal sem botlik meg Bragában, egy iksszel már biztos lenne a továbbjutásuk. Szerintem hiába a hazai szerencsétlenkedés, a londoniak nemzetközi porondon kijavítják a Tottenham elleni szentségtörést. Húzzuk csak be azt az X,2-t!)

Aki kettőskötést játszik, annak: 

Braga-Arsenal 2, X

Ajax-Real 2, X

Ha hétfő, akkor Bundesliga 2!

Megperkelődött a kicsi Cesena, a Palermo idegenben legyőzte az újoncot, amiért hálás vagyok nekik. A meccsen szakadt az eső, de Miccoliékat szerencsére nem zavarta meg az áldatlan állapot. Ők szereztek vezetés, ám gyorsan jött az egyenlítés, hogy aztán a második félidő első felében a látogató végleg magához ragadja a vezetést. Molto grazie!

Ám a babérokon sajnos nem ülhetek sokáig, a napituti.hu expressze robog tovább, s Cesenából Duisburgig zakatol tova. A Serie A-t a Bundesliga 2 váltja, ott is a Duisburg-Cottbus rangadó.

Merthogy a harmadik fogadja a hatodikat, s úgy vélem, a hazai gárda nem is vall majd szégyent. A két csapat között alig van különbség, a kék-fehérek 12 forduló alatt 25, a piros-fehérek ugyanennyi idő alatt 23 pontot szedtek össze a bajnokságban.

A Duisburg viszont odahaza fenomenális. Idén hatból hat diadal, 15-2-es gólarány, miközben a Cottbus idegenben ötből kétszer is kikapott a három győzelme mellett (FSV Farnkfurt, Osnabrück).

A vendéglátó legutóbb odahaza az ötödik Fürthtüt is elnáspángolta (2-0), a Cottbus pedig az utolsó előtti, 17. Ingolstadt otthonából rabolt pontokat (2-1). Intő jel azért van: a Duisburg három meccse, még 2004 novemberében verte meg utoljára otthon a Cottbust, azóta előbb 1-0-ra kikapott tőle, majd 2-2-es döntetlent játszott vele.

A meccs 20.15-kor kezdődik.

Tippem: Duisburg-Cottbus 1 (X)       

Akkor is, vesszen a Cesena!

A Schalke meggyalázta a Werdert (4-0), a Motherwell elhozott egy pontot a St. Mirrentől, így a szombati napot jól zártam, köszönet érte a futballistáknak. Vasárnap folytatódik a futballünnep.

Hiába verte meg a majdnem utolsó Cesena nemrégiben a listavezető Laziót - ezzel alaposan felbosszantva engem -, nem hagyom annyiban ezt a csapatot. Kötöm az ebet a karóhoz, és azt mondom: a Palermo nem jár úgy, mint anno a Lazio!

Ránézésre nem egyszerű a párharc, még akkor sem, ha a Cesena a 19., a Palermo meg a 7. A hazaiak a már említett Lazio-veréssel örvendeztették meg legutóbb szurkolóikat (a lefújás előtt lőtték a bombagólt), míg a rózsaszínek 3-1-es vereséget szenvedtek a Milan vendégeként.

A látogató ettől függetlenül jobb formában van (meg sokkal jobb csapat) és még akkor is nagyobb benne a bizodalmam, ha az elmúlt hét meccséből ötöt elveszített. Jövő héten nem lesz Európa-liga (csak BL), így oda lehet (kell!!!) tennie magát, ezért azt mondom, a Palermo igenis esélyes. A Cesena meg vesszen!

A meccset 15 órakor kezdik.

Tippem: Cesena-Palermo 2 (X) 

Irány Skócia és Németország!

Drága berlini futballistáink cserbenhagytak, sajnos beigazolódott a halvány gyanúm, miszerint a fővárosiak mostanság nem szeretnek alsóházi ellenfél otthonába látogatni (Paderborn, Osnabrück). Annak viszont örülök, hogy a Veendam nemhogy pontot csent az egyébként sokáig tíz emberrel játszó Almere otthonában, hanem 2-0-ra nyert, ezzel legalább a bónusztippem megállta a helyét. A Hertha ezek szerint egyelőre nem akar elhúzni a mezőnytől...

Szombaton folytatódik az őrület, a focigyárból két meccset választottam magamnak, magunknak. Aki figyelemmel követ, láthatja, hogy nem hulibuli meccseket válogatok össze, hanem bizony olyanokat, amelyeknek művészet megmondani a végkimenetelét. Ezért szoktam egy második tippet is melléírni, igaz, többször megtréfáltak már engem is a csapatok. No, de nem védekezünk, védekezzen a gyengébb csapat, viszont szerettem volna ezt elmondani nektek, barátaim.

No, térjünk rá a lényegre. Szóval két meccs, amelyeket akár kombóban, azaz kettes kötésben is megtehetünk.

Schalke-Werder: két BL-re készülő csapatról van szó a Bundesligában, amelyen szerintem a hazaiak nem veszítenek. A gelsenkircheniek legutóbb odahaza 3-0-ra elkenték a St. Pauli száját, míg a brémaiak Stuttgartban szaladtak bele egy szovjet-magyaros 6-0-ba. Igaz, kettejük legutóbbi összecsapásán a Werder örülhetett (0-2), de a 16. helyen szégyenkező Schalkénak létszükséglete van a pontra, pontokra a 11. látogató ellen.

A meccset 15.30-kor kezdik.

Tippem: Schalke-Werder 1 (X)

St. Mirren-Motherwell: ez sem lesz sétagalopp, de úgy vélem, a Motherwell ponttal, pontokkal tér haza soros bajnokijáról. 2009 májusában 3-1-re már tudott itt nyerni a látogató, amely e pillanatban a 4., míg a házigazda a 11. - ők 13 kör alatt éppen a felét gyűjtötték annak a pontnak, amit a Motherwell (11). A Szentek a Rangers és a Celtic ellen kaptak ki az elmúlt két fordulóban (1-3, 0-1), ami nem csoda, a vendégek viszont rangadót nyertek az Inverness ellen (2-1), ám a Hiberniantól kikaptak (1-2) idegenben. Szoros meccs lesz, legutóbb 0-0-ra végeztek egymással. Ez, mármint az iksz, ezúttal is benne lehet a pakliban.

A meccset 16 órakor kezdik.

Tippem: St. Mirren-Motherwell 2 (X)

 

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás