Üdvözlet! Itt Rókakoma!
Alekszandr Dolgopolov-Stanislas Wawrinka, 2 (1,53) - 13:45 óra
Alekszandr Dolgopolov-Stanislas Wawrinka, 2, -1,5 szett (2,55) - 13:45 óra
- A vilgáranglista-23. és 10. mérkőzése a római salakos mesterverseny 2. fordulójában.
- Dolgopolov egyelőre szenved salakon, csak 4-3-as mérleggel áll, miközben a svájci száguld, 18-5-tel áll, és kilencet megnyert utolsó tíz mérkőzéséből. Oeirasban tornát nyert, Madridban döntőzött.
- Az egymás elleni 3-1-re áll úgy, hogy az utolsó hármat Wawrinka szettveszteség nélkül nyerte, de az egyetlen salakost 2-0-ra az ukrán. Ráadásul a helvét rengeteg mérkőzést játszott az elmúlt két hétben így fáradt is lehet.
- Ennek ellenére mindezt felülírhatja a forma, Dolgopolovban van veszély és a svájci néha tud kiszámíthatatlan lenni, de nem hiszem, hogy képes a csúcsra járatott Wawrinkát megszorítani.
---
David Ferrer-Fernando Verdasco, 2-0 (1,36-1,56) - kezdés 15:15 óra
- A világranglista-4. és 53. mérkőzése a római salakon.
- Ferrer az utolsó négy tornáját két döntőt játszott, nagyjából hozza a tavalyi kiváló formáját, míg Verdasco tavaly szeptember és Bangkok óta nem járt negyeddöntőben.
- A múlt héten utóbbi legyőzte a 12. kiemelt Raonicot döntő szett tiebrékben, ami a második alkalom volt, hogy két meccset nyert zsinórban.
- Jól ismerik egymást, rutinos salakspecialisták.
- Jelenlegi forma alapján nehéz elképzelni, hogy lesz Verdascónak esélye.
---
Viktorija Azarenka-Julia Görges, 2-0 (1,36-1,43) - kezdés 21:00 óra
- Részletek később...
---
Benfica-Chelsea, 2 (2,50) - kezdés 20:45 óra (tipperősség: 10/2)
(egyszerűen túl magas az oddsz, túlságosan csábító)

- A Benfica tavaly nyáron inkább gyengült, a Zenitet választó Axel Witsel a legnagyobb érvágás a középpályáról, védekezésben és támadásban is megkerülhetetlen kulcsfigura volt. A Manchester Cityhez került Javi García személyében egy másik meghatározó szereplő távozott, míg a csatársorból Javier Saviola (Málaga) állt tovább.
- A távozókat pótolták, így érkezett a tehetséges Ola John, de igazán a Bragától vett Lima az, aki nagy igazolásnak bizonyult, ontja a gólokat, 18-at szerzett a bajnokságban, amivel jelenleg házi gólkirály (Oscar Cardozónak 16 van). Nem lehet panasz a másik nagy vételre, a középpályás Eduardo Salvióra sem, az Atlético Madridból érkezve 28 bajnokin 10 gólt jegyez. Szépen termeli a találatokat az ifjú spanyol csatár, Rodrigo is (20/7). A Benfica alapjában véve is technikás játékosokkal volt teletömve, az új szezonra pedig a bőség sem szenvedett csorbát.
- „Hihetetlen tempó és átütőerő jellemzi játékukat, a szélsőhátvédek fel-alá zakatolnak, sokféle támadásvariációjuk létezik, kontrából pedig foghatatlanok" – jellemzett Alain Pardew, a Newcastle menedzsere a negyeddöntő előtt.
- A BL-ben a Celtickel szemben illett volna továbbjutni a csoportkörből, de helyette alig egy vereséggel és döntetlennel verekedték át magukat négy ellenfélen az El-ben, pedig köztük volt a német bronzérmes Bayer Leverkusen és a török ezüstérmes Fenerbahce is. Az elődöntő viszont a bajnokság rovására ment, ahol egy váratlan döntetlen az Estorillal és a hétvégi fájó, utolsó percben beszedett portói vereség minden valószínűség szerint a címvédésbe kerül.
- A Benfica kerete teljes, nincs sérült, így Cardozo lesz az ék, akit az európai topcsapatok által árgus szemekkel figyelt Salvio-Lima-Gaitán hármas segíthet. Hátrébb a labdatartásban jeleskedő Matics és Pérez adhatja meg a csapat stabilitását, míg a védelemben ott lesz a hírek szerint a Manchester Unitedbe tartó Ezequiel Garay.
- Az ideiglenes menedzser, Rafael Benítez a nyári 100 millió eurós bevásárlásra építve, Eden Hazard-ral, Oscarral, Victor Mosessel és César Azpilicuetával a sorban úgy tűnik, hogy képes lesz egyenesen a BL-be vezetni a csapatot.
- Eközben ráadásul a spanyol szakember mentve a menthetőt könnyedén egy újabb trófeával gazdagíthatja a Kékek gyűjteményét gyanús távozása előtt. Pedig Fernando Torres idénye megint csak szenvedéssel telt és John Terry is hol sérült volt, hol padozott, közel 10 játékos kölcsönadásával pedig felettébb szűkös keretből lehetett gazdálkodni.
- Nagy kérdés volt, hogy a Chelsea nem-e félvállról veszi az Európa-ligát, mint tette tavaly a Manchester City és a United a Premier League érdekében, de a jelek szerint úgy volt vele, ha a negyeddöntőig eljut, akkor kockáztat. A Sparta Prahán és a Steaua Bucurestin ugyanis alig-alig szenvedték át magukat a láthatóan félgőzzel futkározó játékosok, de a jóval erősebb Rubin Kazanynak és a Tottenhamet kiejtő Baselnek már felpörögve esélyt sem adtak.
- Különleges mérkőzés lesz a szerdai a 2010-ben és 2011-ben éppen a Benficától érkezett Ramires és David Luizszámára, akik a várható kezdő szerint a védekező középpályát alkotják majd. Benítez pedig kihasználja, hogy két bennfentes is tagja a keretének: „Luiz és Ramires révén sok információval rendelkezünk riválisunkról, amelyre megpróbálunk építeni.
- Az idény végére belendült Torres szerdán is kezd, miután a hétvégén csak padozott, azonban nem jut valószínűleg hely az Aston Villát szinte egymaga leigázó Frank Lampardnak. Az Oscar-Mata-Moses ifjú támadótengely támogathatja a spanyol szupercsatárt. John Terry és Eden Hazard elutazott, de csak előbbi ül le a kispadra súlyosabbnak tűnt bokasérülésével, míg az utóbbi combhúzódásával keretben sem lesz.

Vélemény:
- Nehéz mérkőzés, igazi értéket nem kínál.
- A Benficát készültem támogatni, amikor kialakult a párharc, de az oddszok talán túlságosan is tisztelik az együttest, ráadásul a hétvégi utolsó perces, úgy tűnik, bajnoki aranyba kerülő vereség hatással lehet a csapatra. Ahogy az is, hogy 1990 óta nem játszott nagy európai kupadöntőt.
- Emiatt elvetettem az 1, X gondolatát, 1,63-ért keveslem, sőt, 2,40-2,50 körül már a londoniak tűnnek értékesnek, túlságosan értékesnek.
- A Chelsea mellett szól a 2008-as és 2012-es BL-döntő, no meg a megannyi Angliában megvívott kiélezett, klasszis ellenféllel játszott finálé. Ez egy ilyen helyzetben segíthet.
- Az már kevésbé, hogy a bal szélen életveszélyes Eden Hazard-ra nem számíthat, ami hiába rugdosta az Európa-ligában a gólokat Moses, akkor is nagy érvágás.
- Esetleg a mindkét csapat gólt szerez, illetve a több mint 2,5 gól megfontolandó, mivel a támadás mindkét fél erőssége. Ez ellen azonban szól egy erős érv, az, hogy döntő. Könnyen lehet, hogy egyik együttes sem kockáztat annyit, mint ahogy egy bajnokin vagy kétmérkőzéses párharc során tenné, így benne van egy 0-0 is.
- Tehát három gyenge lábakon álló gondolat: gólok 2,5 felett, esetleg mindkét oldalon, illetve 2,40-2,50 körül Chelsea.
Ajánlott fogadóirodák:
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal














